Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Miklósi Péter: Térben és időben (Beszélgetés Szőke Józseffel)
SZEMTŐL SZEMBEN- Ezt a két korszakot - a korabeli szlovákiai magyar lapokban közölt fotók zsumalisztikai értékét tekintve valóban nehéz összehasonlítani; ám ha valaki mégis rászánja magát, úgy a mérleg, jellemző módon, az első köztársaság időszakának javára billen. Aki ugyanis átlapozza az ötvenes évek újságjainak ma már sárguló lapjait, az rádöbben, hogy például az Új Szó 1950 márciusában, kereken egy hónap alatt mindössze tíz fényképet jelentetett meg, s ebből is hatot a CTK hírügynökség fotószolgálatától vásárolt. így hát csupán négy újságfotó volt „riportképnek” mondható, bár ezek is inkább igazolványképek, családi albumokból kölcsönzött fényképek voltak. Állapotként ez a képszűke csak nagyon lassan javult, mígnem 1958 márciusában, azaz pont nyolc esztendővel később, már 51 fotót közölt az Új Szó, noha azoknak fele továbbra is a CTK-ból kapott protokollfotó volt. Ez utóbbi képeket jobbára maguk az országjáró újságírók készítették, természetesen különösebb fotóriporteri véna nélkül. Pusztán a ciklikusság kedvéért jegyzem meg, hogy az Új Szóban 1968 márciusában is még csupán 51 fotó jelent meg; 1978 márciusában viszont már kereken száz fénykép, igaz, ebből 68 fotó továbbra is hírügynökségi képátvétel. * Gondolom, sokat elárul a szlovákiai magyar sajtófotó első másfél-két évtizedének „tekintélyéről”, hogy hiába volt országos teritésű napilap az Új Szó, méghozzá a Pravda testvérlapjaként a mindenható kommunista párt központi bizottságának szócsöve, szerkesztői státusú saját fotósa csak 1968 októberében lett, Tóthpál Gyula személyében!- Úgy emlékszem, Gyula akkoriban már jó néhány éve a Smena Kiadó magyar gyermeklapjaiban, illetve a Hétben is sűrűn foglalkoztatott külső munkatárs volt. Visszapillantva azokra az időkre tudni kell, hogy az összes országos terjesztésű hazai magyar lap köldökzsinórszerüen valamelyik szlovák kiadóhoz kapcsolódott. Például az Új Ifjúság a Smenához, a Dolgozó Nő a Zivenához, a Hét az Obzorhoz, a Csehszlovákiai Sport a Sport Kiadóhoz, a Szabad Földműves a mező- gazdasági lapok kiadójához, és még sorolhatnám. A hazai magyar lapok gazdasági és üzemviteli menetének biztosítása teljes mértékben a szlovák kiadóvállalatok hatáskörébe tartozott. Természetesen, az efféle, ha nem is rosszindulattal kezelt, de mégiscsak nyilvánvaló függőségben sok minden múlott azon, hogy melyik magyar szerkesztőség mit tudott kiverekedni magának a lapgazdánál. Akadt például kiadó, amely eleve úgy vásárolta a fényképezőgépeket, hogy azokból egyet-egyet tartós használatra adott lapjai újságíróinak; másutt viszont csak egy-egy riportútra kölcsönöztek fényképezőgépet. Ennél is bejáratottabb gyakorlat volt, hogy a szlovák lapokhoz felvett fényképészek rendre a magyar lapokba is bedolgoztak. Ma már hazai magyar sajtótörténetünk része, hogy így került pályaközeibe Prandl Sándor, akit a Smena Kiadó az ott megjelenő gyermeklapokhoz, elsősorban a Pionierske novinyhoz vett föl. Eleinte mi csak „kölcsönözgettük” őt egy-egy riportunkat eredeti fotóval is illusztrálandó, mígnem Prandl Sanyi lassacskán a Smenánál megje
