Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - Z. Németh Zoltán: Porceláncukorka (regényrészlet)
Z. Németh István- Kérem, kérem, legyenek türelemmel! - kiáltotta Tábori. - Hiszen a líra tulajdonképpen még csak most jön! A tömeg egy kissé elcsendesedett, de hogy meg is nyugodott volna, azt később csupán pár felelőtlen szemtanú állította. Tábori Borira nézett, Bori meg Táborira. A három színes bőrű fiatalember jobbnak látta, ha még a fellépti díj kézhez vétele előtt meglép. Tudták jól, milyen a polgárháborút megelőző hangulat, nem kértek belőle még egyszer.- Adják meg, ami nekünk jár! - kiáltotta valaki.- Betelt a pohár! Elfogyott a türelmünk!-Na de kérem, uraim! - állt fel a polgármester, és erőltetett mosollyal a hő- zöngők felé fordult. A következő pillanatban úgy találta fültövön egy székláb, hogy hanyatt estében vagy két teljes széksort magával sodort. Nem lehetett mit tenni: a pokol elszabadult. *9* A költő úgy megdöbbent, hogy majdnem a torkán akadt a füstkarika.-Nem — mondta a pincér még egyszer, hogy kizárja a félreértés lehetőségét, s azzal hátat fordított Bátorinak, aki csak ült, hümmögött, és semmit sem értett az egészből. Ezt látva Robi felpattant, elsietett a bárpult irányába, majd a csapossal folytatott rövid vitatkozást követően egy teli palack borral tért vissza. Öntött a költő csontszárazra szikkadt poharába.- Ne is törődj velük, pajtás! Ez a polgármester bora. A legjobb a faluban. Sajnálják ám az ilyet a hozzánk hasonló halandóktól! Bátori ivott a borból, az életkedve ismét a régi lett, bár érezte, hogy a feje kissé szédülni kezd. Robi egy vaskos iratköteget vett elő a derekára erősített táskájából.- Én is írok verseket! — és a költő orra alá dugta a papírcsomót. - Lenne kedved megnézni őket? Bátorinak semmi kedve nem volt hozzá, de szokás szerint nem akart udvariatlan lenni. Robi látta, hogy Bátori csak ímmel-ámmal hajtja szét a noteszalpokat, ezért odasúgta:- No nem muszáj, ha nincs kedved. Csak kíváncsi lettem volna egy hozzáértő véleményre. Ugyanis még soha senkinek nem mutattam meg az írásaimat. A költő megijedt, hogy a végén még magára haragítja ezt a rokonszenves fiatalembert, s összeráncolt homlokkal a versek elmélyült tanulmányozásába kezdett. A következő húsz percben asztaltársai egy érdekes beszélgetésbe elegyedtek, miközben ő rendkívül magányosnak érezte magát. Bátori hol ide figyelt, hol oda. Végül letette az asztalra a paksamétát, s olyan előérzete támadt, hogy a neheze még csak ezután következik. Több kortyot is engedélyezett magának, hogy erőt gyűjtsön, de csak a fűlzúgása lett néhány decibellel hangosabb.
