Irodalmi Szemle, 2007

2007/2 - Z. Németh Zoltán: Porceláncukorka (regényrészlet)

Z. Németh István

Porceláncukorka

(regényrészlet)

Kissé nyikorogva kitárult a könyvtár kölcsönzői részlegének ajtaja, majd a széles, kopott szőnyeggel leterített folyosón elindult a menet. Elöl T. Bála Bori, kortárs költészeti szakelőadó lépkedett, akire az időközben ismét kifogástalanra babrált smink és a szigorú tekintet volt a jellemző, hogy a hóna alatt féltve őrizgetett, általa szerkesztett-ragaszott-kötött B. B. Összegyűjtött költeményei című könyvről már ne is beszéljünk. Bori mögött Tábori Béla festő és imitátor haladt lehajtott fejjel, jobb híján tenyerével igyekezett palástolni az öltöny szálaihoz itt-ott makacsul ragaszkodó festékfoltokat. Béla mögött féltestvére, Labori Tábé könyvtárszolga csoszogott, ritkás bajusza közt rendezetlen összevisszaságban szendvicsmorzsák élvezték az utazást, s az elfogyasztott szeszek hatására a szemtengelye is úgy görbedezett, hogy arra bajosan szerkesztett volna bárki is egyenlő oldalú háromszögeket. A lépcsőfordulóban a szerény kis menet szó szerint egy másik csoportnak ütközött.

Az ütközésben senki sem sérült meg, pedig a résztvevők szokatlan agresszivitásról tettek tanúbizonyságot: igyekeztek a vállukkal minél távolabb taszítani maguktól az ellenségesnek vélt csoport tagjait. Annál nagyobb buborékokat fújt viszont a csodálkozásuk, amikor Bori bemutatta Bélának és Tábénak a leszegett fejjel nekik rohanó hölgyet.- Ő Téblábi Roa, tudjátok, a Madár Kiadó mindenes ügyintézője. Ne lepődjetek meg, de neki mindig sietős. Őt bíztam meg, hogy hozzon magával legalább három versmondót, lehetőleg a legjobbak közül. Ők azok?

Roa fülig pirult. Mögötte három fekete bőrű fiatalember ácsorgott zavartan, mindegyik egy-egy verseskötetet szorongatott a kezében.- Azt hiszem, ők azok - mondta Roa.- Azt hiszed? - csodálkozott Bori. - Hát nem biztos?- Azt beszéltem meg a pozsonyi művészekkel, hogy az állomáson várom őket.-És?- Leszállt ez a három fiatalember, vígan hadonásztak Bátori könyvével, amit én jelzésnek vettem, beléjük karoltam, majd elráncigáltam őket idáig. Közben persze hevesen magyaráztak nekem valamit, de sajnos, semmit nem értettem az egészből.