Irodalmi Szemle, 2007

2007/2 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (13) Radnóti Miklós költészete (tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (13)

emelkedő darabja, mely a bori munkatáborban keletkezett, a viszontlátás reményével és a soha viszont nem látás megsejtésével.

Mikor láthatlak újra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép, mint a fény és oly szép, mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék, most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz, így vetít az elme; valóság voltál, álom lettél újra, kamaszkorom kútjába visszahullva

féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e? s hogy ifjúságom csúcsán, majdan, egyszer a hitvesem leszel, — remélem újra s az éber lét útjára visszahullva tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, - csak messze vagy! Túl három vad határon.

S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?

A csókjainkról élesebb az emlék;

„A Levél a hitveshez különlegessége [...] olyan poétikai-nyelvi eszközöket használ, amelyekhez a költők a 20. században, a modernizmus utáni korban ritkán folyamodnak, mert általában lehetetlennek vélik, hogy ilyen tiszta intonációval szólaljanak meg [...] Radnóti a szépség legelemibb formájáig nyúl vissza [...] semmiféle engedményt nem tesz a modern poétikáknak, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy versét nem hangszereli disszonánsabbra.”<31)

A modem poétikáktól való elfordulásával függhet össze a pásztorköltészetnek, az eclogának az újraértelmezése; idillköltészeti formában és hangon beszélni a háborúról. Radnóti eclogáiban, Teokritosztól vagy Vergiliustól eltérően, a tartalom mintegy szembekerül a formával. „Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?” - kérdezi a pásztor az Első eclogában, amire a költő így felel: Agyudörej közt? Üszkösödő romok, árva faluk közt? írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérük bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog irtani holnap már a favágó, - várj a, de addig is új levelet hajt.

A Második eclogában a repülő kérdésére, hogy ír-e majd róla, pedig így felel a költő: „Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek.” „...az égre írj, ha minden ösz- szetört!” — mondja a Hang a Negyedik eclogában.

Az eclogák számvetés életről és halálról, az embertelen korról, amely a költőt is hamarosan elpusztítja, s hogy ez így lesz, afelől a költőnek nincsenek kétségei. Számvetés ez Radnóti pályája zenitjén, s a beteljesedett sors felől nézve éppen