Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Girolamo Angeriano: Erotopaegnion (vers)
Erotopaegnion XXXVIII. Beszélgetéséről egy öregasszonnyal Mondd, mit, mit tegyek én? Úgy éget a láng, s ridegebb lett mint a rideg márvány mégis, akit szeretek! Itt a tanács: kérleld, légy hozzá nyájas ezer mód. Kérlelem, ajnárzom, ámde a lány menekül! Fogj lantot, s mézes dalt verjen az ujjad a húron! Mit sem használ ez: semmi a lant vagy a dal. Túl érzékeny vagy, játszd azt! Nyögj, folyjon a könnyed, ily kínoknak örül rendre Cupido csupán! Túl érzékenynek hisz, a mellem tépi a sóhaj, könnyfolyamot zúdít szét a szemem, s nem imád! Küldj aranyat! De szegény vagyok. És a szegény becsül ennyi kincset csak, mivel ő gazdag, akár a király! Tán a kemény böjtök lelohasztják majd a szerelmed! Végképp. Tán az idő! Győz az időn is a vágy. Ez se segít? Kösd fel magadat, mire vársz nyomorultan? Izzó kínokból más kiutat sose lelsz! XLIII. Egy festővel folytatott beszélgetéséről Kit festesz, festő? Tán szárnyas Ámort sose láttad? Itt ez Ámor? Nincs más égi lakó nemesebb! Tévedtél: ronggyal dörgöld ki a láng lobogását és a tegeztokot is. Szörnyeteg ez, nem Ámor! Nem kell íj ide, sem fegyver, sem gyermeki habtest, nem hord nyílvesszőt, fáklyarudat se szorít. Nem jár meztelenül, nem röppen hószinü szárnyon, és üde orcáján lángragyogás se pirul. Áruld el, hogyan is festhetném hát meg Ámort én? Meztelenül fesd meg Caelia bájait, úgy! LV. Caelia rózsájáról Bíborló rózsával játszott Caelia ujja, s hó kebelére került. Cypris ekképp dohogott: „Hálátlan szűz mért hordozza az én adományom? Meglágyult kissé? Perzseli lágyan a vágy?” Rázva csapongó szárnyát minden úr fia így szólt:
