Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - VENDÉGKRITIKA - Benyovszky Krisztián: A keselyű hava (Bárczi Zsófia novelláiról)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Mind a szereplők sorsát, mind az elbeszélés módját, mind pedig a kötetkompozíciót tekintve kitüntetett szerepük van különböző képeknek és szövegeknek, illetve azok egymásrahatásának. Funkciójuk mágikus jellegű, amennyiben nem csupán á- brázolnak vagy kifejeznek valamit, hanem befolyásolni képesek a határaikon kívüli világban zajló események alakulását is (Flan, Tocino de cielo, Anti bácsi). A kötet novellái által megteremtett világ sajátos vonzerejét a tragikum által beárnyékolt kisvárosi idill és a talányos mesei tájak megkapó ábrázolásában látom, az olyan történetekben, ahol a halál fenyegető árnyéka nem képes teljes diadalt ülni, ahol a legsötétebb, legkilátástalanabb események tövében is megterem a derű, megtörténik a csoda. A könyv a ciklusokba rendeződő és helyenként egy lehetsé-. ges regény irányába mutató komponáltság jegyeit hordozza magán. Megfigyelhető ez a motivikus ismétlésekben, az azonos szereplőket és helyeket felvonultató, analóg életsorsokat ábrázoló történetekben, illetve az egymást követő novellák közti áthajlásokban is. A kötet megjelenése után publikált Bárczi-novellákban egy markáns stílusvagy szólamváltásnak lehetünk a tanúi: a korábbi lirizálás és esztetizáló szövegformálás háttérbe szorul. Két eltérő szövegvilág van kibontakozóban ezekben a történetekben. Az egyik csoportba tartoznak azok a novellák (A holtak városa, Katonasírok), melyek a kisvárosi provincializmus groteszk báját jelenítik meg, egy, az előbbiekhez képest egyszerűbb, tárgyilagosabb elbeszélői nyelven. A másikba pedig az olyan történeteket sorolhatjuk, amelyek a férfi és nő közti kapcsolat buktatóit az írás, az irodalom felől mutatják be. Ezek írók, költők (Csajághy Laura, Vörösmarty) vagy archetípussá vált irodalmi hősök (Trisztán és Izolda) történetének az újraírásaként olvashatók. Jellemző rájuk az irodalmi misztifikáció eljárásaival, a tudatos anakronizmusokkal, finom iróniával, irodalmi közhelyekkel és ttidá- lékos körmonfontsággal élő elbeszélésmód (Amparo-történetek). Megfigyelhető bennük továbbá az is, ami már A keselyű hava egyes novelláiban is megjelent: bizonyos emelkedett fogalmak, illetve művészeti vagy bölcseleti vonatkozásokat jelölő nevek egy oda nem illő hétköznapi kifejezéssel kapcsolódnak össze, s e fura szomszédságnak köszönhetően az előbbiek ironikus holdudvart kapnak. Ha elolvassuk Bárczi Zsófia novelláit, megtudhatjuk, hogy mi köze van Csajághy Laurának Heideggerhez és Habermashoz, Amparo Mendoza de Soledadnak Christa Wolfhoz és Nemo kapitányhoz, egy fontoskodó rézmozsámak a modem esztétikához vagy egy bölcselkedésre hajlamos egérkének a buddhizmushoz. Remélem, hogy ha az előbbi rövid jellemzésemmel esetleg nem is, de ezzel a mondattal azért valamelyest sikerült kíváncsiságot ébresztenem az olvasóban a szemlézett szövegek iránt. Talán ezzel kellett volna kezdenem. Sebaj. Legyen ez az aperitiv az ajánlott fogáshoz. (LITERA)
