Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tóth László: „Amikor a trillázó madár a tojás belsejében énekel” (Régi-új beszélgetés Tőzsér Árpáddal és Milan Rúfusszal)
SZEMTŐL SZEMBEN lár, bármennyire is nem tartozott Štúrék körébe, a nemzeti kultúra alapjait ugyancsak a nép- költészettel: a Národnie spievanky\a\ kezdte lerakni. S a népköltészettől már csak egy lépésre találjuk Janko Kráľt, ezt a valóban par excellence nagy költőt, akinek példájával igazolható a legszemléletesebben, hogy mit jelent a költő számára az anyanyelv. Imi cseh nyelven kezdett, s fejlődésének ebben a szakaszában semmivel sem tűnt ki a többi verselgető közül. Azután átváltott az anyanyelvére, s szinte egyik napról a másikra nagy költő lett belőle. Stúrék közül még Andrej Sládkovičot említhetném, aki a forma oldaláról nézve kicsit csiszoltabb, ám szelídebb is, mint Janko Kráľ. Őket Pavol Országh Hviezdoslav követi. Akár egy hatalmas földgyalu, úgy görgeti maga előtt a szlovák népnyelv sziklaköveit, de az irodalmi nyelvéit is, melynek születése csupán öt esztendővel előzte meg a költő világra jöttét. Ha Hviezdoslav költői művének hatását és kiterjedését veszem figyelembe, általában Michelangelo Mózese jut eszembe. Utána már Ivan Krasko jön. TŐZSÉR: - Itt, Kraskónál, azt hiszem, megint meg kell állnunk egy pillanatra, mert utána már Rúfussal kellene folytatnunk a sort. Érthetőbben: én nemcsak Holant, hanem Krasko szimbolizmusát is a Rúfus-költészet előzményének tartom. RÚFUS: - így van, de azzal a kiegészítéssel, hogy Krasko révén az egész európai szimbolizmust megemlíthetjük, főképpen a csehet, melyen maga Krasko is felnevelkedett. A szimbolista költők — Brezina, Bezruč, Toman — a cseh költészet óriásai. TŐZSÉR: - De Krasko Adyhoz is legalább annyira kötődik, mint a cseh szimbolistákhoz. Vagy talán tévednék? RÚFUS: - Természetesen vannak bizonyos összefüggések. A magyar és a szlovák költészet e filiációjának kutatása még mindig nem merítette ki a lehetőségeket. * Egy röpke párhuzam erejéig a kettőjük közti hasonlóságra Rudolf Chmel villantott némi fényt az Ady na Slovensku (Ady Szlovákiában) című, tíz évvel ezelőtti tanulmányában, s az okokat kutatva nagyjából ugyanarra az eredményre jutott, mint a magyar Sziklay László. De akárhogy is van, miként bizonyos értelemben Hviezdoslavnak is ugyanaz a szerep jutott a szlovák irodalomban, mint Aranynak a magyarban, Kraskónak is ugyanaz lett a szerepe, mint nemzete irodalmában Adynak. RÚFUS: - Nem valószínű, hogy Ján Smrekék még mindig kétnyelvű nemzedéke, az előttük járókéról nem is szólva, kivonhatta volna magát a magyar költészet, sőt általában a magyar kultúra hatása alól. De hogy tovább folytassuk a megkezdett ívet, itt van még Martin Rázus, akit elsősorban bizonyos életrajzi hasonlóságok miatt érzek magamhoz közelállónak. Ő ugyanolyan közegből származott, akárcsak én, s így első, sihederkori verseim idején elég erős hatással volt rám. Őt viszont már a két háború közti nemzedék követi. Smrek, Lukáč, Valentín Beniak, Laco Novomeský, Maša Haľamová. Ötük közül nekem, személy szerint, mind a tartalmat, mind a formát tekintve Novomeský jelentette a kiindulópontot. Ismertem természetesen a szlovák nadrealisták (szürrealisták) költészetét is, az ő poétikájuk azonban nekem „nem ült”, hiszen olyan nemzedékhez tartoztam, mely a formát illetően bizonyos értelemben szemben állt az ő törekvéseikkel. Ám, amint az lenni szokott, általában abból is tanulunk, amit tagadunk. S ha még megemlítem Ján Kostra nevét is, a szlovák költészet íve számomra — még ha nem is válik teljessé - bezárul... TŐZSÉR: — Hadd használjam ki a szünetet arra, hogy visszatérjek Rúfus úrnak azokhoz a jelzőihez, amelyekkel a népköltészetet minősítette. Azt mondta, hogy a szlo
