Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tóth László: „Amikor a trillázó madár a tojás belsejében énekel” (Régi-új beszélgetés Tőzsér Árpáddal és Milan Rúfusszal)
SZEMTŐL SZEMBEN irodalomnak, vagy a korábban már ugyancsak említett Milosz, Gombrowicz, mi több, Cyprian Norwid (!) sem lehet szerves része a lengyel irodalomnak! TŐZSÉR: - A lelket, azaz az irodalmat államosítani valóban nem lehet, miként azt Rúfus úr mondotta, de azért van az éremnek másik oldala is. Mi például magyar írók vagyunk, s mint ilyenek, kétségkívül szerves részét képezzük az egyetemes magyar irodalomnak, de azért nem tagadhatjuk le, hogy Szlovákiában vagyunk magyar írók. S ez a helyzeti másságunk bizonyos nyelvi mássággal, sőt bizonyos hagyományérzékenység- beli mássággal is jár, s ezek a másságok a spanyol nyelvű argentinoknak ahhoz a másságához közelítenek bennünket, amelyről Borges azt írta: elég ahhoz, hogy az argentin írók megújítsák a spanyol kultúrát. Benne élünk a magyar irodalomban, de a napi (hivatali) nyelvi gyakorlat s az intézményesített hagyományok nem kötnek bennünket annyira, mint a magyarországi írókat. S ez a szabadság - ha fokozottabb mértékben élnénk vele - az irodalmi kísérletezés melegágya lehetne. Részben ez a szabadság magyarázza például az 1960-as évek jugoszláviai magyar irodalmának termékeny oppozícióját a magyar irodalom egészével szemben, de ilyen komplementáris viszonyban állhatna egymással szemben mondjuk a cseh és a szlovák kultúra is. Ez lenne szerintem az egészséges „kontextus”, s nem a bezárkózott irodalmak proto- kollszintű érintkezése. * Kit ismer, Rúfus úr, a magyar irodalomból, netán kik hatottak önre a magyar írók közül? RÚFUS: — Természetesen mindenekelőtt a költészet érdekel. S itt hadd kezdjem mindjárt az óriásokkal: Petőfivel, Adyval, József Attilával. TŐZSÉR: - Ez utóbbinál elidőzhetnénk egy kicsit. Petőfi és Ady hatása a szlovák írókra, költőkre számunkra is nyilvánvaló - elég csak Pavol Országh Hviezdoslav, Iván Krasko és Emil Boleslav Lukác nevét említenünk, akik esetében a két magyar klasszikus hatását az irodalomtörténetek is számon tartják-, de kimutatható József At- tila-hatásról nem tudok, holott szóban már több szlovák költőtől is hallottam azt, amit az előbb Rúfus úr mondott. Mi lehet az oka József Attila szlovákiai visszhangtalansá- gának és hatástalanságának? RÚFUS: — Az, hogy kivel s milyen mértékben kerülünk kapcsolatba más nemzeti irodalmak alkotói közül, általában saját műfordítás-irodalmunk állapotának a függvénye. A kezdet számunkra ezen a téren is igen nehéz volt, s világirodalom-térképünkön ennek köszönhetően mindmáig számos fehér folt található. így történhet meg, hogy egyik-másik nagy költő - éppen a nagysága miatt - sokáig nem talál fordítóra: túl nagy feladatnak bizonyul számukra. Ján Smrek sikerrel birkózott meg Petőfivel, ellenben Puskinnal már csődöt mondott. Lukác fordításait ebben az esetben nem tudom megítélni. Mindenesetre nagyobb költő volt, mint műfordító. Jóllehet tagadhatatlan, hogy éppen ő volt az, aki a magyar költészet megismertetéséért Szlovákiában oly mérhetetlenül sokat tett. De arra a kérdésre, hogy József Attila a verseiből készült két válogatás ellenére is miért nem bírt nálunk gyökeret ereszteni oly mértékben, ahogy az a költészetéhez méltó lenne, nehezen tudnék válaszolni.
