Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tóth László: „Amikor a trillázó madár a tojás belsejében énekel” (Régi-új beszélgetés Tőzsér Árpáddal és Milan Rúfusszal)
SZEMTOL SZEMBEN bán lejátszódott ez az egész Közép-Európa-story (vagy dráma? inkább komédia? vagy még inkább tragikomédia?). Az 1960-as években - az Irodalmi Szemle szerkesztőjeként- én nagyon komolyan vettem a Közép-Európa-eszmét. De akkor még Németh László ihletett: Közép-Európa számomra a szomszédaink felé nyújtott parola volt. Rendszeresen figyeltük és fordítottuk a közép-európai irodalmakat, s a Szemlét afféle közép-európai fórummá akartuk tenni. Aztán jöttek az 1970-es évek, s a közép-európai eszme is „pangani” kezdett. Akkor kezdtem írni a Mittel-verseket. Megkreáltam Mittel Ármin, a költő és szerkesztő fiktív figuráját, aki néha az avantgárd-világpolgár Forbáth Imreként viselkedik, néha Platónként, néha meg egyenesen Münchausan báróként, de végig nélkülözi az intézményesített, társadalmiasított, történelmi létezést. Mittel Ármin a lét nélküli tudat abszurdumában leledzik, s mint ilyen, a korábbi közép-európai illúzióim szatírája, ellenpontja. Aztán jöttek az 1980-as évek, s hozták a közép-európai eszme soha nem látott konjunktúráját, s az én Mittel Árminom ebben a konjunktúrában egészen más jelentést kezdett nyerni. Míg az 1960-as, 1970-es években azt mondhattam volna, hogy „Közép- Európa nem volt, hanem lesz”, addig most Mittel Ármin azt mondja, hogy „Közép-Európa azzal lesz, ha volttá változik”. Ha de facto visszakapcsolódik Európába, ahová mindig is tartozott, vagy legalábbis szeretett volna tartozni, s ezzel egy érdekes metamorfózison esik át: torz, köztes létként megszűnik, viszont feltámad mítoszként, azaz irodalomként. Amely talán már nem lesz sem magyar irodalom, sem szlovák irodalom, sem szlovákiai magyar irodalom, hanem egyszerűen csak közép-európai irodalom lesz. * Hány szlovák és hány magyar irodalom van? Annyi, amennyi szlovák és magyar nemzeti kisebbségi irodalom ? Vagy csupán egy? Hogyan viszonyulnak a kisebbségi szlovák és magyar irodalmak nemzeti irodalmukhoz, illetve az anyaországuk határain belül születő szlovák és magyar irodalomhoz? RÚFUS: — Ha az előbb azt mondtam, hogy a kultúra a hatalomnak is derivátu- ma, részigazság volt csupán. A kultúra, s következésképpen a művészet is döntő mértékben a szellem derivátuma. S ezt már a rómaiak is tudták: Spiritus fiat, ubi vult. Számomra Chagall utolérhetetlen orosz festő marad akkor is, ha élete nagyobb részét történetesen Párizsban élte le. A régi Oroszország tette őt azzá, aki volt. S természetesen, a Szlovákiában születő magyar irodalmat is elsősorban a magyar irodalommal mint olyannal vetném össze és annak meghatározó jegyei alapján vizsgálnám. Ugyanez érvényes számomra a Szlovákia határain kívül bárhol születő szlovák irodalomra is. Hiszen teremtődjék bármely sarkában is a világnak, annak szülötte lesz az. A vállalatokat lehet államosítani. No de a szellemet? * Ez alapján aligha lehet igaz, amit Dionýz Ďurišin mondott - némi ellentmondásba keveredve önmagával — épp az általad szerkesztett évkönyvben, a Kontextusban, Arpád, ti. hogy „ a csehszlovák irodalommal egységet képező magyar nemzetiségi irodalomnak például céljaiból és rendeltetéséből következik, hogy nem lehet a magyar nemzeti irodalom szerves része ”. Ez alapján viszont a jugoszláviai, romániai vagy magyarországi szlovák irodalom sem lehet a szlovák nemzeti irodalom része. Sőt, teszem azt, ilyen alapon Milan Kundera Párizsban írt kitűnő regényei sem szerves részei a cseh nemzeti
