Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tóth László: „Amikor a trillázó madár a tojás belsejében énekel” (Régi-új beszélgetés Tőzsér Árpáddal és Milan Rúfusszal)
SZEMTŐL SZEMBEN TŐZSÉR: - A közép-európai kultúra kérdésköre persze nem egészen problémában a magyarok számára sem. S problematikus elsősorban azért, mert mást ért alatta az irodalmi komparatisztika művelője, mást a történész és megint mást az író-kul- túrpolitikus. Egy biztos: ennek a feltételezett kulturális egységnek tényleges alapja valóban csak volt, mégpedig — ahogy Rúfus úr mondja — a földrajzi Közép-Európa jelentős részét magában foglaló Osztrák—Magyar Monarchia. De hogy ez is mennyire problematikus történelmi-politikai formációt jelentett Európa történelmében, azt megint csak a Rúfus úr által említett Svejk, illetve Hasek példázza a legkifejezőbben. Meg persze Kari Kraus, meg Róbert Musil, meg Ezra Pound a XXXV. cantóbán. Ezeknek az írókitűnőségeknek a Monarchia-képe ugyanis egy dologban megegyezik: mindnyájan az irónia, sőt a malícia hangján szólnak erről az államalakulatról, mindnyájan valami fura, komolytalan dolognak tartják. Csak hát akárhogyan is szóltak róla eddig (és akárhogyan is szóltak Közép-Európáról), s akárhogyan is fogunk róla szólni ezután, azt a bizonyos ontológiai érvet itt sem tudjuk megkerülni: hátha igaz, hogy amit el tudunk gondolni, az van is? Hátha mégiscsak létezik a lassan már hírhedt közép-európai kultúra? Nos, ha létezik, akkor számomra elsősorban úgy létezik, mint valamiféle kirekesztettség, vagy inkább talán leszakadtság érzése. S ez alatt azt értem, hogy a modern történelem hajnalán, a középkorban mi is Európába indultunk, de mostoha sorsunk folytán leszakadtunk Európától. No már most: a leszakadtságnak, kirekesztettségnek, kisebbségérzésnek ettől a komplexusától csak úgy szabadulhatunk meg, ha kibeszéljük magunkból. (Nekünk, íróknak, azt hiszem, ez nem esik különösebben nehezünkre!) Ilyen „komplexus-kibeszélésnek” fogom én fel a közép-európai kérdés köré csoportosítható, már eddig is jelentős mennyiségű és értékes irodalmat, vagy ha úgy tetszik: kultúrát. S ha vannak, akik erről a kultúráról is csak az irónia vagy a malícia hangján tudnak beszélni, sebaj! Gondoljuk csak el, hogy kezdetben a „barokk” vagy a „rokokó” kifejezés is gúnynév volt. Nem lehet tudni, hogy a „közép-európai kultúra” gúnynév alatt nem egy spengleri értelemben vett új „kultúrkör” van-e itt alakulóban. * Hát igen, ezzel kapcsolatban is eltérő nézetek léteznek egymással párhuzamosan, amint azt a Budapesten megrendezett Wheatland-konferencia is világosan bizonyította. Vannak, akiknek meggyőződésük, hogy Közép-Európa - kulturális-történelmi értelemben - van; közéjük tartozik az amerikai Susan Sontag, a francia Alain Robbe-Grillet, a cseh Milán Kundera vagy a magyar Konrád György. Mások - Joszif Brodszkij, Esterházy Péter — épp ellenkező véleményen vannak. Még Danilo Kis is megjegyzi valahol, hogy „ Közép-Európa mint kultúrtörténeti jelenség már a múlté ”. Mi több, Susan Sontag értetlenül töpreng el azon, mi lehet az oka, hogy az említett tanácskozáson a ,, magyar írók szinte mindannyian — Konrád György kivételével — eltolták maguktól a közép-európaiságot”. Ami engem illet, számomra Kundera meghatározása tűnik a legrokonszenvesebbnek, miszerint Közép-Európa Európának az a része, mely „földrajzi szempontból középütt helyezkedik el, kulturális szempontból Nyugaton, politikailag azonban Keleten ”. TŐZSÉR: - Danilo Kis nevét említetted. Azt is mondta, hogy „a közép-európai kultúra nem más, mint Európa iránti nosztalgia”. S ez már csaknem azonos az én Közép- Európa definíciómmal. - Egyébként az elmúlt negyedszázad alatt énbennem egymagam-
