Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Az eltűnt idő nyomában (1) Dobos László szépprózai munkássága (tanulmány)
Fónod Zoltán Kendi megkövesedett... Magába temette a világot... Nehéz pillanataimban azt mondtam, hogy ezt az embert kőből hordta össze a teremtő.” Róza, a feleség, a tűrök és szenvedők mintaképe, aki anyai tanácsként hordta magában a „példásan élj, lányom” intését, s szenvedte, tűrte férje gorombaságait, végül a háborúban fiát is elvesztette, s eszelőssé, részegessé vált. Aztán ott van a Kisköz, „a szőlők és a mögöttük húzódó nagy mezőség gö- csörtös ütőere, mezítlábasok és parasztok útja”. A legmagasabban a Kendiék háza áll, innen belátni az alvég házait. Szomszédságukban egy ács lakik, házuk padlásán a suszter legidősebb lánya éli mézesheteit egy parasztfiúval, aki sofőrnek tanult. Berki Ádámnak hívják, aki „hittagadó” lett azzal, hogy református létére katolikus templomban esküdött. „Nincs semmijük, minden vagyonuk a szerelem. (...) Tolakodás nélkül lépnek az életembe, így válnak rokonommá, szeretem őket. így lesz rokonommá a suszter, a felesége és valamennyi gyermeke; a négy virágárus lány és fiai. Közben nem tudok szabadulni a kérdéstől: mit csinálnak az otthontalanok vasárnap és más ünnepeken?” Az ácsmester házától lejjebb hétgyermekes család lakik. A kocsma szomszédságában „a fűszeres boltja; népes zsidó család, Salamonék”. Megtudjuk azt is: az asz- szony, Fánika, alacsony és sovány. Szinte a falukutatók buzgóságával, villanásnyi képekben idézi meg az író a Kisköz és a zsákudvar lakóinak az életét. Köztük van Róth Károly is, aki „másodmagával Spanyolországba készül, háborúba, forradalomba”. „Napok és lépések hosszával mérem a világot: a Kisköz és a zsákudvar életével. Itt pedig változatlannak, öröknek tűnik minden.” Aztán a suszterok következnek! A zsákudvarban három suszter lakik. Ahány suszter, annyi világnézet. Balázs, fenn a tornácon, sokéltű, visszahúzódó, nótás kedvű ember. Salamonék közeli szomszédja Szipcsay Alajos, háza a legszegényebb, nem szeret dolgozni, ősei mintájára ő is vitéznek hiszi magát, borpincéje is van. A zsákudvar legalján Tőkési lakik, szervezkedő, hangyaszorgalmú típus, aki esküvője napján összeveszett az anyósával és kiköltözött a házból, egy deszkaházat eszkábált magának az öregasszony ablakaival szemben. „Feleségéhez a nagy házba csak akkor jár, ha sátoros ünnepeken a vénasszony templomba megy. A zsákudvar lakói tudják, ha Tőkési anyósa az Istennel társalog, a suszter gyereket csinál” - igazít el bennünket az író. Tőkési gyűjti a faliórákat, „remeteházának (...) a csodája, az órák”. A regény talán egyik legszebb fejezete a harmadik, mely a zenekritikus házassági készülődéseit, majd (negyedik nekifutásra!) a házasságát, illetve Mája, a menyasz- szony báját, szépségét idézi meg, s hozzá az emlékeket, melyek az új lakásba költözés és a házszentelés óta körülveszik ezt a vidámságra, bulira, barátkozásra született társaságot. A kezdetre így emlékszik az író: „Mája ott állt köztünk. De az ott nem a hegyek világa volt. Annak a lánynak nem pásztorfiú volt az álma. Azért jött oda is, közénk. A csillagok ott az emberek voltak, azok közül keresett egyvalakit.” Egyébként másfél éve élnek együtt, a lány amolyan kettős életet él, hisz a szülei úgy tudják, hogy az interná- tusban lakik, oda küldik a leveleket is. Mája, az „erdőszéli jelenés”, a „kedves, érdekes lány” most rámenősebb volt, mint korábban, „levetette szép táncos mozdulatait, a sarokban hagyta végtelen aranyfonalait is”, és a régóta érlelődő szavak kimondását választotta: szerelmet akar, „egészen”. Izgalmas kalandok, szép monológok, és az emlé
