Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Az eltűnt idő nyomában (1) Dobos László szépprózai munkássága (tanulmány)
Dobos László szépprózai munkássága ságból megmenekült, odahaza, miután elhallgattak a fegyverek, s emberi mérték szerint a béke korszaka következhetett volna, nyakába szakadt egy megbocsáthatatlan bűn, a hontalanság, s ezzel a deportálás, a csehországi kényszer-kitelepítés nyűge, vagy lánykori nevén lakosságcserének becézett magyarországi áttelepítés kényszere. Az idősíkok változása, az emlékképek megidézése, a fdmszerű montázstechnikára emlékeztető megoldások nemcsak a történetek (s velük a megélt történelem!) sűrítésére adnak alkalmat, hanem esetenként a teljesség, a totalitás érzékeltetésére is. Ez a módszer produkálja azt az újszerű regényhőst, mely sokféle jellemből, intellektuális adottságból, magatartásmintákból formálódik, azzal a szándékkal, hogy a szlovákiai magyarságot idézze elénk... Hogy meddig tart a „varázslat”, ez persze kérdéses, valós viszont az a sorshelyzet, melyet ezek a „tucathősök” megidéznek számunkra. A „kollektív” hőssel együtt legalizálódik az író-hős is, aki az író akaratából jelenik meg a kötetben, kilépve ezzel abból a helyzetből, melyben eddig leledzett egy-egy prózai vagy nagyepikai alkotásban. Találkozhatunk az új értelmiségiek típusával is, akik Kelet-Közép- Európa-szerte ez idő tájt kerültek a falvakból a városokba, s barátkoztak meg az új életformával. A regény alakjainak többsége azonban (gondolunk itt a lengyel menekültekre, a gettóba, majd koncentrációs táborba parancsolt zsidókra vagy a hazájukból elüldözött magyarokra) a Sors és a történelem kiszolgáltatottja. Nem azért, mert a Kis- közön laknak, hanem azért, mert szegények, és a szükség tette őket az élet engedelmes, alázatos gyermekeivé... A politikai hatalom pedig azért alázta meg és üldözte ő- ket (legújabb kori történelmükben gyalázatos módon), mert - magyarok. Derűsebbek, bizalomkeltőbbek azok a találkozások, melyeket - a csallóközi árvíz szomszédságában- a főváros egyik új lakónegyede kínál számunkra. A „kopogtató” barátság (így hívják egymást az új szomszédok traccsra, beszélgető borozgatásra, szerelmetes légyottra), az új lakás hívogató varázsa meg a barátság és jó szomszédság kilátásai eleve más történelmet írnak, mint amiről szót ejtenek azok, akiknek panasz, megalázottság volt a sorsuk. S ha lehet, akkor a változások idején kereshetik, mutathatják majd meg emberi arcukat egymásnak meg a világnak. Dobos László nem kis becsvággyal, szuggesztív módon, szinte látomásos erővel idézi meg a kisebbségi múltat és jelent. Lélektanilag gazdagon árnyalt hősei, túlélői, de vétlen áldozatai is vannak annak a fél évszázados történelmi viharnak, mellyel a kötetben szembesülhetünk. Sajátos típusok, viselkedésformák és csodálatos magatartásminták vonulnak el előttünk a regényben. Velük és általuk fogalmazódnak meg az olvasó számára azok a művészi üzenetek, melyeket egy- egy szövegkörnyezetben elénk tár a szerző. Egyetlen „hőse” van a regénynek, egy szabómester, aki a háború idején arra vállalkozott, hogy partizáncsoportot szervez, ellenállást a front mögött. A terv megbukott, a „hős” árulás áldozata lett, s a kivégzőosztag előtt „egy szál ingben” várta sorsának beteljesülését... A kudarc ugyan nem igazított a „baka-történelem” fazonján, és a nagy nemzeti „gerjedelmek” idején, amikor az „útilaput” osztogatták, akkor sem vették figyelembe a bátor kiállásokat, a példa mégis azt jelzi, nemcsak kiszolgáltatott balekjai voltunk a világégésnek, hanem az áldozatvállalás sem volt ismeretlen számunkra. A regénybeli megjelenítése az eseménynek, a tényszerűségeken túl, helyenként kissé rideg, szöveg
