Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - Csordás János: Akinek majdnem sikerült (novella)
Csordás János Akinek majdnem sikerült M. egy borongós, hideg téli napon látogatott el a hivatalba. Leült az illetékes részleg irodájának ajtaja előtti kárpitozott lócára, s körbetekintett. Tíz éve annak, hogy utoljára járt itt, s úgy vette észre, azóta jóformán semmi se változott, hiába volt rendszerváltás, néhány név még mindig ugyanaz, csak a beosztás más... A rendszerből rendszertelenség lett, szokta mondogatni magának. A folyosón csend honolt, az irodából néha-néha hangok szűrődtek ki. Mögötte a fűtőtest kellemes meleget árasztott, már kevésbé fázott. Az órák lassú múlása nem érdekelte, türelemmel viselte a várakozást. Egyébként sem volt már meg az órája, nem nézhette meg bármikor a pontos időt; az órát napokkal ezelőtt beadta a zálogházba. Tudta, hogy becsapták, az óra valószínűleg többet ért, de sürgősen kellett neki a pénz. Krumplisalátára költötte, már huzamosabb ideje ezen élt. Elszokott a rendszeres étkezéstől, s előfordult már az is, hogy napokig nem evett. Hosszas mérlegelés után jutott arra az elhatározásra, hogy vállalkozni fog. Azt hallotta, egyesek gyorsan meggazdagodtak még akkor is, ha nem volt megfelelő szakképzettségük. Viszont neki volt, csak nem tudott vele mit kezdeni a balesete óta, mesterségét már nemigen folytathatta, nem akadt olyan cég, amelyik alkalmazta volna őt. Kétszer utasították el, harmadszorra pedig már nem próbálkozott. A melegebb hónapokban kartondobozokat és fémet gyűjtött, ám minthogy egyre többen űzték ezt a foglalatosságot, felhagyott vele, ennél többre tartotta magát. Ráadásul a hajléktalanok, akiknél jobban öltözött, megfenyegették, hogy tűnjön el a területükről. Régi szaktársai közül szinte mindenki dolgozott valahol, ő sem akart kivétel maradni. Segélyből nem élhet a végtelenségig, tennie kell azért, hogy megváltozzon a helyzete. Eldöntötte, megpróbálkozik valamivel, hisz még csak negyvenöt éves. Nehezen szánta rá magát, nem szívesen járogatott a hivatalokba, kimondhatatlan undort érzett a falak között megbúvó különös atmoszféra i- ránt. Még maga sem döntötte el, mihez kezdjen, előbb tanácsot szeretett volna kérni a hivatalban, mi az, amire számíthat. Az a tény, hogy a bal keze részben béna, számára nem jelentett akadályt: aki nem tudott erről, annak fel sem tűnt. Az alsó karját bírta mozgatni, csupán az ujjai nem engedelmeskedtek kellőképpen. Azt gondolta, majd behívják őt, hisz annak idején ilyen módszerrel lehetett bejutni az irodákba. Illetlenségnek tartotta a kopogtatást, inkább várt, míg kiszólnak érte. Egyszer, még a régi rendszerben ráfönnedtek, amiért be merészelt kopog
