Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - Csordás János: Akinek majdnem sikerült (novella)
Akinek majdnem sikerült tatni a helyiségbe, ahol éppen valamilyen fontos értekezlet zajlott. Azóta lett óvatos a hivatalnokokkal szemben. Délben megunta a várakozást, korgott a gyomra, ezért hazament. Elfogyasztotta mustárral ízesített maradék krumplisalátáját, vizet ivott rá, azután kiballagott a Fő térre csellengeni, hátha találkozik valakivel, aki meghívja őt egy pohár sörre. Hetek óta nem ivott sört, okmánybélyegre gyűjtötte a pénzét. A hivatalba aznap már nem óhajtott elmenni, másnapra halasztotta az ügyintézést. Midőn este az ágyba bújt és magára húzta a takarót, nagyot sóhajtva visszagondolt az elmúlt időkre. Régente másként élt, szolid körülmények között megengedhetett magának bármit, annyi sört ihatott, amennyi éppenséggel jólesett. Asztalosként dolgozott egy nagyvállalatnál, s hétvégeken segédkezett kollégája otthoni műhelyében. Nem nősült meg, holott adódott rá alkalma. Inkább a teljes szabadságot választotta. Fizetésének jelentős részét mindig elköltötte, eszébe se jutott takarékoskodni. Akkor azt hitte, a helyzet nem változik meg, havonta megkapja a fizetést, munkaadója nem bocsátja el, mert több mint húsz éve dolgozik, tehát valamiféle előjoggal bír. De nem így történt. Az éjjeliszekrényről leemelte a szakácskönyvét, s elnézte a színes képeken díszelgő ínycsiklandó ételeket, leggyakrabban a töltött káposztánál időzött sóvár- gó tekintete. Ilyenkor nagyokat nyelt, s kicsordult a nyála. Hamar álomba szende- rült, azt álmodta, hogy terített asztalnál töltött káposztát eszik és pezsgőt bont hozzá... de az üveget nem képes kibontani, fél a durranástól. Másnap korgó gyomorral újra elsétált a hivatalba, leült a lócára és várakozott. Ekkor fedezte fel, hogy lyukas a cipője. Az irodából megint nem szóltak ki, ezért ebédidő alatt elhagyta az épületet. Fölöttébb különös, gondolta magában. Bizonyára sok a munkájuk, ezért nem szólítják az ügyfeleket. M. régivágású ember lévén nem idegeskedett, hallásból ismerte, minő megmagyarázhatatlan jelenség a bürokrácia egy kívülálló számára. Dél közeledtével szédült, forgott vele a világ, a lépcsőn lefelé menet meg kellett kapaszkodnia a korlátban. Soha nem tételezte fel, hogy éhezni fog egyszer. És tessék, most bekövetkezett! O is elhitte, mint sokan mások, hogy az új rendszerben jobb lesz a kétkezi munkásembemek, többet kereshet, jobban élhet. Elhitte, hogy egy jobb és másabb rendszer felé araszol ez a szerencsétlen társadalom. Lehet, hogy egy jobb rendszer felé araszolnak, ez a rendszer tényleg másabb, de sokkalta rosszabb életkörülmények közé került a lakosság jelentős része. O így érzékeli nap mint nap. Megszülettek a kirívó szélsőségek az életstílusban: láthatóvá váltak a milliomosok és láthatóvá vált az elszegényedés folyamata. M. az egészben azt furcsállotta, hogy azok közül az új keletű milliomosok közül, akiket látásból ismert, annakelőtte egyik sem tartozott a tényleges munkásréteghez; javarészt valamennyien vagy egykori vezetők és másodvonalbeli pártfunkcionáriusok voltak, vagy jól helyezkedő középrétegbeliek, illetve ezeknek a csemetéi. Nem beszélve az orvosokról, gyógyszeré
