Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - Duba Gyula: A gesztenyefa bosszúja (novella)
A gesztenyefa bosszúja A Notre-Dame temploma előtt álló gesztenyefáról nehéz lenne megmondani, hány éves lehet. A múlt század közepén, amikor megismertem, már ilyen magas, vastag törzsű, erős volt. Csak a lombozata volt dúsabb, a koronája élőbb. Az utóbbi időben egyre szánalmasabbnak tűnt fel, mintha halódna. Meghatott a romlása, a fa életem egyik tanúja lehetett. Egykor találkáim voltak alatta, nála vártam a templomból kijövő feleségemet, és gesztenyéi bő termését esténként felszedtük a kislányommal. Évtizedek teltek el, életünk jelentős időszaka, s a fa részese volt, mintegy sorstárs. S lám, egyszerre vesztét érzi, kallódni készül az öreg pajtás! így szemléltem őt, az idő múlásán töprengve. Majd novellát írtam róla, a múló időről és az öregségről, a távozni készülődőkről és az emlékezőkről, az ember hűséges társairól, akik elmennek, mintegy elköszöntem a gesztenyefától. Felkészültem rá, hogy egyszer, alighanem rövidesen, amikor arra járok, a fa már nem lesz a helyén. Kivágják és a maradványait is eltakarítják, ha időben megyek, talán egy-két forgácsot lelek majd belőle, eltehetem emlékül. S talán karcsú, fiatal csemete áll majd a vén óriás helyén. Valahogy így fejeztem be a búcsúnovellát... Aztán sok más egyéb dolgom akadt s a fáról megfeledkeztem. Némileg velünk is játszott az idő. Tél jött az őszre, de milyen tél?! Enyhe, nedves, szeles idő, kevés hóval, annál több gonddal, rossz közérzettel, influenzaveszéllyel, az ember azt sem tudja biztosan, hogy ilyen tél után egyáltalán lesz-e még s milyen tavasz. A polgár dünnyög magában a globális felmelegedésről, az időjárási viszonyok kiszámíthatatlanságáról, és egyszerűen tudomásul veszi, hogy a tudós szakértők, a meteorológia jósai és modern vajákosai katasztrófát szimatolnak a levegőben, világméretű cunamit és jéghegyek olvadását, gleccserek kiszáradását érzik. így meditál az ember magában és várja a változást. Ami el is jön! Mert az embereket be lehet csapni és a világot is félre lehet vezetni, de a természeti törvényeket nem, a- zok működnek és hatnak, mert érvényesek, jelentkezik a tavasz s vele a rügyfaka- dás. A furcsa tél után, persze más rendellenességek is jöhetnek, miért ne lenne a tavasz is rendhagyó? Hiszen általa a kopár semmiből színpompás valami lesz! A Notre-Dame előtt sivárak és csupaszok a fák, ösztövér ágaik meztelenül hajladoznak a szélben, a kedvetlen telet éltetik tovább. Míg egyszer arra jártomban szinte visszahőkölök: az ősszel elparentált nagy gesztenyefa virágba borult! A Savoy sarkától nézve olyan, mint egy sötét, zömök piedesztálon nyugvó üde, rózsásfehér szénaboglya! A csupasz fák körében szinte világít, már-már tündököl, lombja sincs még, levelei éppen sarjadnak, de ezernyi apró, fenyőfácskaszerű fürtös virága raDuba Gyula
