Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Casanova esete Odüsszeusszal (Balázs F. Attila Casanova átváltozásai című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE pos kapcsolatok váltakoznak novelláról novellára, s az egyre bonyolódó viszonyok végül egy olyan labirintus képét rajzolják meg, amelyet találóan jellemez az Éjszaka című szöveg utolsó mondata: „Elvesztünk abban a sötétségben, mely összehozott minket. ” (26. o.) A tévelygés, a bolyongás általában alaphelyzet ezekben a novellákban, olyannyira, hogy minden részletesen ábrázolt jelenet ide vezethető visz- sza, tanácstalan Odüsszeuszok kóborgásaként vázolva fel a szövegek szereplőinek — vagyis tulajdonképpen: maguknak a szövegeknek, megint más megközelítés szerint: az olvasónak - a helyzetét. A szövegek nyelve általában szigorúan realista, néha valamiféle „lélektani naturalizmus”-hoz áll közel, s nemritkán keserű szájízt vált ki az olvasóban, ahogy „előrángat valahonnan valami megmagyarázhatatlan szomorúságot” (Éjszaka, 26. o.). A tömörség, amely leginkább a kötet első írásaira jellemző, a címekben is megjelenik: Éjszaka, Lázadás, Árulás, Estebéd stb., a szerző szándékosan szűkíti saját szerepét a nyelvi helyzetek felvázolásában, a kevesebb néha több jó öreg igazságát követve. Ez a technika a legszembetűnőbben A macska leve című írásban jelenik meg, amely töredezettségével végig feszültséget generál, ráadásul a novellában két eltérő történet keveredik, más-más úton próbálva megközelíteni a szabadság fogalmát: a kamaszfiú első szexuális élménye a gyerekkorból való kitörésként jelenti a szabadságot, míg a zsarnoki hatalom ellen küzdő parasztok látszólagos szabadsága igazából csak még több szenvedést hoz. Kétféle prózai szöveg váltakozik a Casanova átváltozásai című kötetben: egyes írások szigorúan betartják a klasszikus novella szerkesztési szabályait, cselekményük gyors, izgalmas, poénos, a többi szöveg már-már prózaversszerűen hömpölyög, elhanyagolható cselekménnyel, érzékletesen körülírt lelki vallomásokkal. A visszafogott érzékiség a magyar irodalom hagyományőrzőbb, kevésbé szókimondó szerzőihez közelíti Balázs F. Attila szövegeit, számos szerzőt felhozhatnánk példának Krúdytól Németh Lászlón át Körösi Zoltánig, de például Aich Péter Szerelmek című, nemrégiben megjelent novelláskötete is sokban hasonlít a Casanova átváltozásaihoz. Talamon Alfonz hatását is ki lehet érezni Balázs F. Attila mondataiban, kivált a részletekbe menő, ahogy Tőzsér Árpád írja egy helyen, „a lélektani nüánszokra, a leírás színeire, az impressziókra érzékeny” jeleneteknél. A Lázadás című szöveg például engem Talamon Apám szeretője című novellájára emlékeztetett, Balázs F. Attila láthatóan kedveli azt a sejtelmes, olykor szorongó hangulatot, amely általában a Talamon-szövegeknek is a sajátja. Balázs F. Attila azonban néhol a lehető legszürkébb, leghétköznapibb jelenetekből is élvezhető, elgondolkodtató történeteket kovácsol, az emberi kapcsolatok feszült esetlegességeiből származó konfliktusok az elégikuson túl erősen naturalisztikus színt kölcsönöznek a szövegeknek. Casanova átváltozásai tehát tulajdonképpen a stílus átváltozásai: a színes, álmokkal és érzéki képzetekkel átszőtt szecessziós világ, amely akár Krúdy háború utáni regényeire is emlékeztethet bennünket, a testi gyönyörökben dúskáló buja rokokó hangulat drámai hirtelenséggel csaphat át szigorú, száraz,
