Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Görömbei András: Kihalt évszakok Gál Sándor válogatott versei

KÖNYVRŐL KÖNYVRE Kihalt évszakok Gál Sándor válogatott versei Gál Sándor a szlovákiai magyar irodalom egyik meghatározó egyénisége. Sok műfajú alkotó. Az AB-ART Kiadó 2000-ben kezdte meg - a több mint ötszáz lapot kitevő Versekkel - összegyű jtött műveinek tíz kötetre tervezett kiadását. Az­óta általában évenként megjelenik egy-egy reprezentatív kiállítású és gazdag tartal­mú kötete. A Verseket a Novellák, Regények, Szociográfiák követték, majd írás és irodalom címmel irodalmi publicisztikai írásai jelentek meg. Ezt követte az „álta­lános publicisztika” két kötete, A Szövetség és az írott beszéd. Ez utóbbi 2007-ben jelent meg, s már jelzi a következő két kötet, a Napló, valamint a Riportok és in­terjúk előkészületeit. A Madách-Posonium Kiadó pedig Gál Sándor új verseit je­lentette meg Új végtelen címmel és kiadta a Kassai Thália színházzal kapcsolatos írásait és dokumentumait (Smink nélkül - A Vox Humana Színháztól a Kassai Tháliáig), valamint annak az újságnak a történetét és dokumentumait, melynek Gál Sándor 1989-től megszüntetéséig, 1994-ig főszerkesztője volt (A Keleti Napló tör­ténete). A Tokaji írótábor Kuratóriumának is kezdeteitől tagja, évekig pedig elnö­ke volt. A Tokaji írótáborral kapcsolatos emlékeit, gondolatait és dokumentumait a Felsőmagyarország Kiadó jelentette meg Tokaji aszú címmel. Ebből a tucatnyi könyvből nemcsak arról bizonyosodhatunk meg, hogy Gál Sándor költőként, novellistaként, szociográfusként és publicistaként egyaránt a szlo­vákiai magyar irodalom kiemelkedő alkotója, hanem arról is, hogy a magyar kultúra olyan önzetlenül cselekvő mindenese is, aki tevékeny és meghatározó résztvevője a legkülönfélébb magyar kulturális szervezeteknek és eseményeknek. Munkássága - szépirodalmi müveinek esztétikai értéke mellett - nélkülözhetetlen dokumentum a szlovákiai magyarság utóbbi évtizedeinek legkülönfélébb kulturális intézményeiről és eseményeiről, de az Anyanyelvi Konferencia és a Tokaji Irótábor dolgairól is. Es­ték és hajnalok címmel megjelentette az AB-ART Kiadó a kedvenc szórakozásához, a vadászathoz és „vadászkonyhá”-hoz kapcsolódó írásait is. Eletműsorozatának és e- gyéb összegző munkáinak szakszerű irodalomtörténeti és kultúrtörténeti feldolgozá­sa - értéke és mennyisége okán - monográfiát igényelne. Gál Sándor hetvenéves. Ebből az alkalomból jelentette meg a Madách- Posonium válogatott verseinek kötetét, melyet Bárczi Zsófia állított össze és látott el a korábbi szakirodalomra is reflektáló utószóval. A Kihalt évszakok különös könyv. A válogató szándéka szerint „a Gál-lírának olyan verseire, olyan színeire

Next

/
Thumbnails
Contents