Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - E. Fehér Pál: A cseh demokrácia történelmi arculatai (Masaryk és Beneš)
E. Fehér Pál csolatait. Csicserin szovjet külügyi népbiztos európai gazdasági együttműködési tervet terjesztett elő, amelynek kedvező voltát a konferencia résztvevői, különös tekintettel a háború utáni európai nyomorúságra, azonnal átlátták, de politikai előítéletek akadályozták a megegyezést. Ekkor bombaként robbant, hogy április 16-án a konferencia megtudta, hogy szovjet-német gazdasági és politikai együttműködési megállapodás született a weimari Németország, illetve a szovjetek között.22 Ebből Beneš - helyesen - azt a következtetést vonta le, hogy elérkezett az ideje a csehszlovák-szovjet viszony rendezésének. Csehszlovákia, mint ismeretes, az októberi forradalom után az orosz emigráció egyik legfontosabb otthona lett - Masaryk személyes támogatásával. A pánszlávizmustól mindenkor idegenkedő Masarykot ebben támogatta a pánszláv eszméket dédelgető rivális Karéi Kramár, a köztársaság első miniszterelnöke is. (Masarykot az orosz liberális emigráció támogatására a jó barát, Pavel Miljukov, a múlt század egyik legkiemelkedőbb orosz történésze, a februári forradalom után alakult Ideiglenes Kormány külügyminisztere győzte meg ennek az akciónak a szükségességéről. A cári-nemesi emigráció nem Prágában volt, hanem Jugoszláviában, meg főként Párizsban.) Ezúttal Kramár robbantott: elfogadhatatlannak minősítette az egyébként ideiglenes Csicserin-Beneš- megállapodást, különös tekintettel arra, hogy a csehszlovák légió a bolsevik rendszer ellen harcolt, a légió pedig az új állam legaktívabb támogatója lett és most „elárulták” ideológiáját. Benesnek mennie kellett. (Mellesleg: gróf Bánffy Miklós is a szovjetekkel való kapcsolatfelvétel mellett állt ki: Horthy kormányzó azonban - Kramárhoz hasonlóan - ellenállt, tehát Bánffynak távoznia kellett nemcsak a kül- ügy éléről, hanem a magyarországi politikai életből nem különben.) Az pedig a történelem gonosz fintorai közé tartozik, egyszersmind jellemző Benešre is, hogy ő, aki a második világháború kitöréséig a leghatározottabb ellenfele a pánszlávizmusnak, a háború alatt és után, nem utolsósorban Sztálin hatására, a szláv együttműködésre hivatkozva teszi magáévá a csehszlovákiai nem szláv nemzetiségek kitelepítésének nem tőle származó, de általa végrehajtott torzszülött plánumát. A kibékíthetetlen Kramáŕ-Beneš-viszony folytatása később arra készteti Masarykot, hogy személyesen vegye védelmébe Benešt. 1929 májusában Viktor Dyk (1877-1931) a cseh nacionalizmus egyik leghangosabb képviselője, Kramár híve, Masaryk esküdt ellensége, különben pedig tehetséges író és költő, a katolicizmus képviselője - Ad usum pana prezidenta (Az elnök úr használatára) címmel egy haragos brosúrát ad ki. Dyk azzal vádolta az államfőt, hogy ugyanolyan kama- rillát épített ki, mint Ferenc József, környezetében „bizantinizmus” uralkodik, s Beneš ennek köszönheti kivételes helyzetét. Természetesen nem hiányzik Dyk érveléséből az antiszemitizmus sem: Masaryk és Beneš „a zsidóknak építik a köztársaságot”. Dyk mögött - ez nyílt titok volt - maga Kramár állt. Masaryk felveszi a kesztyűt és levélben válaszol. Ebben Dyk érvelését alaptalan és tények nélküli rágalomnak nevezi és felszólítja a költőt, hogy amennyiben mégis rendelkezne
