Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - E. Fehér Pál: A cseh demokrácia történelmi arculatai (Masaryk és Beneš)
A cseh demokrácia történelmi arculatai kapcsolható a napi politikai harcokhoz. Egyik 1909-ben elhangzott felszólalásában, például, azt hangsúlyozta: „Nem létezik in abstracto, sem humanizmus, sem emberiség, sem kozmopolitizmus. Én cseh vagyok, Önök németek... a humanista politikát konkretizálnunk kell és praktikus politikai munkára kell alkalmassá tennünk.”13 És Masaryk már a századfordulón világossá tette, hogy mi az ő demokrácia-értelmezése: „A demokrácia valóban contradictio in adiecto, ha a hangsúly a -krácián, az uralmon van. A demokrácia népuralmat jelent, de ez nem annyira uralkodás és kormányzás, hanem inkább népigazgatás. Az igazgatás, az adminisztráció a legfontosabb a demokrácia számára, az arisztokratának pedig kormányzás: a demokrácia adminisztrációjával szemben az arisztokrata kormányzás áll szemben... Ezért a modern kori demokráciában mindenek előtt az adminisztrációtól a tárgyilagosságot igényeljük. Azt mondjuk, hogy a politika számunkra nemcsak empirikus művészet, hanem elsőrendűen tudomány. A modern demokratikus mozgalom szervesen és szükségszerűen áll kapcsolatban a tudománnyal, de semmiképpen sem a tudóskodással, a professzori mandarinizmussal. Gondolkozni és látni kell politikusán!”14 (Talán mellékes megjegyzés... Figyeljünk fel a lidospráva - népigazgatás terminus technikusra. Arra ugyanis, hogy mennyire azonos gyökerű a későbbi titoista önigazgatás kifejezéssel, ami nem lehet véletlen, ha tudjuk, hogy Masaryk rendkívül népszerű volt Jugoszláviában és kivált Horvátországban, s amikor nevét sem nagyon lehetett kiejteni hazájában Gottwaldék idején, Zágráb egyik belvárosi főutcája mindig Masarykról volt elnevezve.) Masaryk azt is értette, hogy a demokrácia személyes bátorság kérdése is. Beneš - az államalapítás után -, mint diplomata nem is kerülhetett olyan helyzetbe, mint Masaryk, közvetlenül az első világháború előtt, amikor az osztrák parlament delegációjának tagjaként utoljára járt Budapesten. Az osztrák és a magyar delegációt fogadta Ferenc József is, aki váratlanul Masarykhoz lépett és ezt kérdezte: „Ön Masaryk?” „Igen, felség” - volt a válasz. Az uralkodó végigmérte, majd hátat fordított. Masaryk - az akkori protokoll hallatlan megsértésével - hasonlóképpen cselekedett.15 Masaryk államfőként is komolyan foglalkozott belpolitikai kérdésekkel: semmi esetre sem volt csupán reprezentáló államfő. Ezt szinte naponta bírálta a csehszlovák politikai élet és az adott helyzettől függően, hol sikeresnek, hol sikertelennek, sőt károsnak minősítette a Hradzsin befolyását. Sőt bízvást állítható, hogy Masarykot erősebben érdekelte a belpolitika és az erők egyensúlyának befolyásolása, mint a külpolitikai kérdések. Ennek megfelelően a kortárs sajtó egyáltalán nem kímélte az államfő személyét, noha elvben létezett a köztársaság védelméről szóló törvény, amely az államfő megsértése esetén büntető szankciókat írt elő. Masarykot a támadások különösebben nem bántották, a szankciók alkalmazására ritkán került sor. Sőt: emlékezetes az a gesztusa, amikor a még kezdő hírlapírónak, Ferdinand Peroutkának, aki alaposan bírálta őt, felajánlotta, hogy pénzügyileg is segíti, ha egy független politikai hetilapot kívánna alapítani. És magánvagyonából
