Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - E. Fehér Pál: A cseh demokrácia történelmi arculatai (Masaryk és Beneš)

E. Fehér Pál származó adományból a két világháború közötti Csehszlovákia talán legszínvona­lasabb szemléje jelent meg, a Prítomnost című hetilap, amely valóban független volt a Hradzsin befolyásától. És azzal sem foglalkozott különösebben, amikor a cseh államiság legitimitásának általa megfogalmazott elvét, a huszitizmust támad­ták a cseh katolikusok. Szembeötlő különbség Benešsel ellentétben, hogy Masaryk a Csehszlovák Köztársaság egyik legfontosabb belső gondját - a nemzetiségi kér­dést nem külpolitikai problémaként, azaz a Németországhoz, Lengyelországhoz, illetve Magyarországhoz fűződő kapcsolatok függvényeként kezelte - mint tette ezt Beneš, noha ez, persze, következett külügyminiszteri pozíciójából is hanem az volt a meggyőződése, hogy a nemzetiségek helyzetének demokratikus rendezé­se oldja meg a nemzetiségek és az anyaországok közötti viszonyt is. Jellemző, aho­gyan egyszer megvilágította, hogy miként alakult a Kde domov mitj (Hol a hazám), a cseh himnusz szlovák párjának kiválasztása az egységes állami jelképek kialakí­tásakor: „A szlovákok csodálkoznak a szlovák himnusz hallatán. Arra gondolnak, hogy Srobár azért erőszakolta rájuk a közömbös Nad Tatrou sa blýskát (A Tátra fe­lett villámlik), nehogy a régi Hej, Slováci-ra (Hej, szlovákok) gondoljanak állan­dóan. „Ez a látszat” - nevetett az elnök. „Egészen más motívumok hatottak a dön­tésre. Hogyan csinálhattunk volna himnuszt a Hej, Slováci-ból vagy a Hej, Slované-bó\ (Hej, szlávok), amikor annyi németünk és magyarunk van? Nekünk olyan himnuszra van szükségünk, amely kifejezi államunk alapvető értelmét.”16 Természetesen Masaryk és Beneš politikai elveinek és gyakorlatának össze­hasonlítása nem mellőzheti azt a tényt, hogy Masaryk viszonylag kedvező időszak­ban irányította Csehszlovákiát, amikor a korabeli világban voltaképpen egyedül a Horthy-Magyarországot tarthatta ellenfelének, vagy inkább - Budapest revíziós szándékait figyelembe véve - ellenségének. Ebből a szempontból jellegzetes Borsody István 1943-ban Budapesten megjelent Benešrôl szóló könyvének érvelé­se. Borsody, aki később Jászi Oszkár hűséges híve lett, de e könyv megírásakor még nem volt az, sőt a mű kifejezetten a Kállay-kormányhoz közeli körök biztatá­sára és megbízásából készült, azzal a teljesen értelmetlen céllal, mintha az angol­szász hatalmak, vagy akár a Szovjetunió bizalmát meg lehetne rendíteni az akkor angliai emigrációban élő és az antifasiszta koalíció által rendkívül nagyra értékelt csehszlovák államfőben. Borsody azt fejtette ki: „Csehszlovákia hiába volt a ver- sailles-i Európa új államai közt kétségkívül a legdemokratikusabb; hiába érte el a demokratikus társadalomszervezésnek európai viszonylatban is figyelemre méltó eredményeit: az antidemokratikus kezdet következményeit semmiféle államművé­szettel sem lehetett eltüntetni. Mert Beneš csak a propagandában dolgozott demok­ratikusan (alulról felfelé), az államot a lehető legantidemokratikusabban: felülről lefelé csinálta, az alullévők megkérdezése nélkül, sőt akarata ellenére. A Csehszlo­vákiába megkérdezésük nélkül és akaratuk ellenére bekebelezett nemzetiségek ... az állam demokratikus intézményeitől kaphattak, nem kárpótolta őket az elszenve­dett sérelmekért...”17 Csakhogy Borsody akkori érvelésében nem említi, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents