Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - E. Fehér Pál: A cseh demokrácia történelmi arculatai (Masaryk és Beneš)
A cseh demokrácia történelmi arculatai Tolsztoj Dušan Makovickýhoz fűződő viszonyához hasonlítható. Beneš idegenül mozgott ebben a világban. Ha Masaryk Tolsztojt és Gorkijt kereste meg, ő az orosz írók közül Ilja Ehrenburggal találkozott, de nem a Julio Jurenito vagy a Lasik Rojtsvanec szerzőjével, hanem, mint befolyásos szovjet hírlapíróval, meg az ukrán Olekszandr Komyijcsukkal, aki találkozásuk idején nemcsak Sztálin udvari drámaírója volt, hanem történetesen a pánszláv dolgokért felelős szovjet külügyminiszter-helyettes is. Beneš egyszer kísérletet tett arra, hogy Karéi Čapekkal baráti kapcsolatot építsen ki. Természetét azonban képtelen volt elnyomni. Szemtanúk jegyezték fel azt a vitát, amely 1937-ben zajlott le, amikor Beneš már elnök, de még él Masaryk is, és Čapek megírja a Fehér kór című színművét, amelyet a hitleri veszedelem elleni drámai figyelmeztetésnek szánt. Beneš a színház és a költészet iránti tökéletes érzéketlenséggel az emberi konfliktusok kibontása helyett a színmű propagandisztikus vonalának erősítését követelte, amelyet az író, természetesen, visszautasított. Ahogyan visszautasította azt is, hogy előszót írjon ahhoz a képes albumhoz, amely Benešt úgy mutatta volna be, ahogyan egy másik album Masary- kot, amelynek az előszavát, persze Karéi Capek jegyezte, de Beneš azt az otrombaságot is elkövette, hogy horribilis honoráriummal próbálta az írót elhatározásának megváltoztatására rábírni.9 Roppant tanulságos, hogy Masaryk szoros politikai együttműködésük évtizedei alatt igyekezett Benešt személyes ellenőrzése alatt tartani. Beneš bármennyire is a köztársasági elnök legközelebbi munkatársának számít és úgyis, mint csehszlovák külügyminiszter a legtekintélyesebb európai politikusok közé tartozik - gyakorlatilag nem szól bele és nem is szólhat bele a köztársaság belpolitikájába. Kormányok váltják egymást, Beneš az állandó kormánytag - külügyminiszter, aki nem annyira a parlamentnek vagy a miniszterelnöknek, hanem szinte kizárólag a köztársasági elnöknek felel. Ez amolyan hallgatólagos egyezség az elnök és a politikai élet egésze között. Masaryk láthatóan nem bízik abban, hogy Beneš eligazodna a belpolitikában, noha kétségtelen, hogy Masaryk rendkívül fontosnak, elengedhetetlennek tartotta Csehszlovákia kiemelkedő nemzetközi helyzetének szilárd biztosítását, és ezen a téren külügyminisztere (illetve saját fia, Jan Masaryk, mint londoni csehszlovák követ) nélkülözhetetlenek. Masaryk politikai credója szerint azonban a demokratikus államnak belső biztonsággal kell rendelkeznie. Tudatában volt annak, hogy 1918-ban Csehszlovákia elsőrendűen a külpolitikai helyzet kedvező konstellációjának zseniális kihasználásával lett erős állammá. Ugyanakkor azt sem felejtette el, hogy ennek az államnak belsőleg is erősnek kell lennie. Egy kiváló cseh filozófus, Karéi Kosík mutatott rá arra, hogy „Masaryk tétele, miszerint »a demokrácia a munkán alapuló társadalom szervezete; nincsenek benne a mások munkáját kizsákmányoló emberek és osztályok«, azt bizonyítja, hogy számára éppenúgy, mint más módon Palacký számára, a demokrácia nem redukálható egy jól működő gépezetre, hanem az ember egzisztenciájából fakad. Annak körébe tartozik, amit a németek Seinsfrage-nak
