Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - E. Fehér Pál: A cseh demokrácia történelmi arculatai (Masaryk és Beneš)
E. Fehér Pál szetesen, mindig a feltétlen tisztelet hangján nyilatkozott Masarykról. A korkülönbség ugyancsak jelentős volt a két férfi között, amikor a hatvannégy éves Masaryk 1914-ben közelebbről megismerkedik a 30 esztendős Benessel és hamarosan felismeri, hogy az aszketikus életmódot folytató professzorkolléga, a maga mérhetetlen munkabírásával nélkülözhetetlen a külföldi cseh-szlovák ellenállás működése számára. Benes - minden túlzás nélkül - egyszemélyes hírszerző-szer- vezet, egyszersmind a nagy ügy, az önálló csehszlovák állam leghatásosabb propagandistája Franciaországban (Oroszországban, Angliában, illetve az Egyesült Államokban maga Masaryk végezte ezt a tevékenységet). És éppen Masaryk lesz az, aki 1916-ban felajánlja Benesnek a barátságot.6 „Egészen eddig viszonyom Masarykhoz eleinte a volt tanítvány, aztán a párthívő és a sokkal fiatalabb egyetemi kartárs viszonya volt. Évek óta tisztában voltam vele, hogy világnézet és érzés tekintetében sokkal közelebb állok hozzá, mint sokan legközvetlenebb politikai környezetéből. Vérmérsékletem dolga volt, hogy ezt sem neki, sem másnak külsőleg túlságosan nem adtam tudtára... Akkor azonban az a fölemelő belső érzésem volt, hogy Masa-ryk teljesen megért engem. Kifejtette ugyanis nekem felfogását a barátságról, miért nem tud ennek vagy amannak barátsággal írni, hogyan lettünk és maradunk mi ketten nemcsak társak a közös munkában, hanem mindig barátok is, noha életkorban egy egész nemzedék választ el bennünket.”7 Nagyjából ezzel a vallomással egyidejűleg Masaryk jóval ironikusabban nyilatkozik Benesről, igaz, szigorúan családi körben, legközelebbi munkatársai előtt, mert a nyilvánosság számára, nyilván, belpolitikai megfontolásokból, csak az elismerés kifejezése maradt: „Benesnek tudnia kellene, hogy amennyiben az embernek hajlama van a gépiességre - egy kis költészetre is szüksége lehet. Érzem ezt a gyengeséget, talán azért, mert magamban is érzek hasonlót. Éjszaka pedig, amikor nem tudok aludni, regényeket költők.”8 Benes számára minden tevékenység, amely nem függött össze szorosan a munkájával, egy-egy adott feladattal - kényszerűen vállalt kötelesség volt. Olykor már a komikum határát súrolta, amiként igyekezett 1918 után külsőségekben is követni Masarykot. Masaryk sportolt, lovagolt, írókkal találkozott. Masaryk, az uradalmi fuvaros fia számára a ló közeli lény volt. Benes pedig - már egyszerűen alacsony termete miatt - különös, groteszk látványt nyújtott lóháton. Masaryk számára természetes, nélkülözhetetlen közeg volt az irodalom, a művészet. Még azt az állítást is megkockáztatnám: filozófiájának hitelességét ezen a terepen ellenőrizte. Elzarándokolt Jasznaja Poljanába, Lev Tolsztojhoz, hogy aztán egész életében vitázzon vele. Még az első világháború előtt Caprin ugyanúgy meglátogatta Makszim Gorkijt, mint - a paradoxon kedvéért említem - Vlagyimir Lenin. A kiváló német író, Emil Ludwig beszélgetőkönyvében elragadtatással nyilatkozott tájékozottságáról. Nem véletlen tehát, hogy rendszeresen látogatta a Ca- pek-fivérek pénteki összejöveteleit, ahol a legkülönbözőbb világnézetű írókkal találkozott: a kommunistákkal is, Vladislav Vancurával vagy Vitézslav Nezvallal. Az iijabbik Capekkal, Karellal ápolt kapcsolata pedig Goethe Eckermannhoz, vagy
