Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (2)

Tőzsér Árpád költészete (2)

Mittelszolipszizmus című kötet versei - Csehy Zoltán szerint - a „gazdag gondolatritmusú, retorikai stíluseszközöket mozgosító szabad vers lehetőségeit használja ki”, a ginsbergi áradó sorok gyakorlatával együtt.44

A montázstechnika elvei szerint, régiből újat alapon „épült” a címadó vers, a Mittelszolipszizmus, avagy: Bevezetés Mittel úr emlékeibe alcímmel. A szolip- szizmus (a tudattól függő világ, mely az akkori értelmezés szerint csak az „Én” létezését ismeri el), nos, ez a témája a kötetnek. Az „adoptáció” sikeres, a hat részre tagolt versben az Adalékok című kötetben megjelent (korábban önálló) versek, fejezetek „egyesítésére” került sor. A vers az Egy felkoncolt születésnap nézőterén című résszel indul, (némi módosítással) felcserélődik a II. (Prehistória) és a III. rész, majd negyedik és ötödik részként a Körök következik, befejezésként pedig a Bejárat Mittel úr emlékeibe című verset olvashatjuk. (Mellesleg jegyzem meg, hogy egy lábjegyzet ebben az esetben is fontos eligazítást adhatott volna azok számára is, akik a korábbi kötet verseit ismerik ugyan, az „új vers” kialakításának módja azonban „szokatlan” számukra.) Feltehetően a Jalousionisták az egyetlen vers, mely kötetben korábban nem jelent meg, két évvel később viszont a Leviticus című verskötetben találkozhatunk vele újra. A Jalousionisták egyfajta nemzedéki önarckép is, felvonulnak benne mindazok, akik a hatvanas években Prága, Varsó és Párizs költői iskoláit alkották, s a sorstárs a „féltékenység zöld szemével vizslatja” benne költőtársait. Nem titkolja, hogy a „legféltékenyebb” (a vers címe, a francia szó ’jalousie’ - kiejtve: zsaluzi - ugyanis féltékenységet, irigységet jelent!) magyar nemzedéktársaira volt: Orbán Ottóra és Tolnai Ottóra, de ott állt mellettük „avantgárd szövegolvadékaival” az itthoni „sokadalomból” Cselényi László és Zs. Nagy Lajos is. És nyilván a Tandori-sokk (a „Töredékekből”) sem kerülte el, meg hát Szilágyi Domokos Kényszerleszállása (prózavers 1968 táján), vagy Oravecz Imre furcsa kötete (Héj, 1972). Tolnai Ottó válogatott verseit 1983-ban adták ki, a kötet címében a költő „vidéki Orfeusz”-nak mondta magát. Tőzsér egy évtizeddel később „outsideť’-ként, kívülállóként ajánlja a verset nemzedéktársainak, holott maga is tudta, ő is egy közülük, akik „vizslatták” az „új idők új dalainak” lehetőségeit, s magyar és európai mércével mérve is a jobbak közé tartoztak. Még akkor is, ha Tőzsér szerint „minden nemzedék az Isten igazába való távoztában / szokta önmaga méreteit robbanásszerűen telenőni”. Szilágyi Domokos ekkor már (korai, tragikus) halálával „telenőtte” méreteit, betetézve azt, amit később a társak is vállaltak: „Tudjátok, ha én ember volnék, (...) / szereznék egy talajgyalut, hogy kényelmes leszálló-pályát készítsek el- / jövendő kényszerleszállóknak. /Meg aztán ki tudja, milyen magasra jut el egy-egy gyaluforgács?”. (Kényszerleszállás)

„Élj, ahogy a szélütött hold neszez / csillagok hideg rostélya mögött! / Oly mindegy, most épp mi a börtönöd, / ne panaszkodj: máskor más, most meg ez”- írja Tőzsér ezeket a vigasztaló sorokat, a Glossza című versében, a Leviticus című kötetében (1997). A mózesi mérték szerint megnevezett kötet (Mózes harmadik