Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (2)
Fónod Zoltán métlődnek a Tanulmányban, melyekkel a Tépésekben is találkozhattunk. Tanulságos (külön) fejezet Mózes, aki „úgy vétett a törvény ellen hogy megölt egy arabot s a bűntudat hajtotta föl a Sinai-hegyre a törvényeket tartalmazó kőtáblákért”, melyről a költő már korábban elmondja, hogy „a törvényszegést nem lehet törvényalkotással jóvátenni”. A hihetetlen élni akarás mondatja vele, hogy „Ölni lehet egyetlen mozdulattal élni csak millió mozdulattal lehet”, meg (fordított Raszkolnyikovként) azt is „Nekem nem „ölni”, hanem „élni” volt probléma”. Ady- val együtt ő is elmondhatná: „Minden titok e nagy világon / S az Isten is, ha van / És én vagyok a titkok titka, / Szegény hajszolt magam”. (Hiszek hitetlenül Istenben). A „kimérák” (rémképek) inkább kínozzák a költőt, mint sokat emlegetett betegsége. Úgy akar „hatalmas Mózes” lenni, hogy „bolondként” egykönnyen nem megy a kálváriára. Bár a „Róráté szomorúsága” helyett ő is azt sugallhatná: „Az én ügyem a te ügyed is,/... Isten, Titok, elő a kardod.” (Ady Endre: A kimérák Istenéhez). Tőzsér azonban nem vitázik, nem hadakozik az Istennel, hanem mint egy csendes ultipartiban - legfeljebb kontrázik. Carracci képén sem a keresztet cipelő Krisztus sorsa, mártíromsága izgatja, hanem a kérdés: Quo vadis Domine? (Hová mégy, Uram?) A kérdés - vélhetően — számára is nyitott, a „nagy kitérő”, a mittelség (meg a „forma katarzisének”) kísértései után, a hogyan tovább gondja, a „golgotái úton”... A Mittelszolipszizmus (1995) című válogatott verseskötete a budapesti Széphalom Könyvműhely kiadásában jelent meg. A „teremtés” fordított sorrendjében (1994-1972), korábbi kötetekből, folyóiratokból összeválogatott tizenkilenc, jobbára a mitteli fogantatású „szerepversek” kerültek ebbe a kiadványba. A Mittelszolipszizmus avagy: Bevezetés Mittel úr emlékeibe akár „időutazásnak” is tekinthető az alakmás, Mittel Ármin bemutatására, s a mítoszteremtő narráció igazolására. Csehy Zoltán szerint „Tőzsér Árpád lírájának fejlődéstörténete egy mosoly születésének története. Út a komoly, elszánt arckifejezéstől az ironikus-bölcs mosolyig.” Odüsszeuszi út ez, kavafíszi értelemben: „Mielőtt elindulsz Ithakába, / válaszd hozzá a leghosszabb utat.” Hogy ez a mosoly valóban mosoly-e, legyen a kritikus meg az olvasó titka, Kavafisz bölcsessége viszont (akinek Ithaka c. versét 1924-ben Eliot közölte, s a mellőzöttség évei után a költő számára ez volt a siker teteje) - telitalálat. Úgy vélem, Goethe „világpolgár vagyok, weimari” nyilatkozatától Tőzsér „világpolgár vagyok, közép-európai” Csehy-féle parafrázisáig hosz- szú az út, de Csehy Zoltánnak igaza van abban, amikor azt mondja: „»Mittel« fogalmát ... sokkal inkább ahhoz a Nemes Nagy Ágnes-i általános létfilozófiához kötődőnek érzem, amely a magyar líra egyik csúcsteljesítményének számító Között című versben fogalmazódik meg. Tőzsér Árpád szülőföldje a »Között«”. (A rend kedvéért említsük meg, hogy a Tőzsér-életműben az „ihlető”, Nemes Nagy Ágnes lírája, belső idézet formájában, a Bejárat Mittel úr emlékeibe című versében - az Adalékok-kötetben - jelent meg: ,,Ez itt a függőlegesek /feszültsége a lent és fent között, / mondta a platinaszőke pesti tanárnő. / Között. Kő. Tanknyomok”.) A
