Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (2)

Tőzsér Árpád költészete (2)

Emlékezetes darabjai a kötetnek a Soliter avagy a síléc is elsül, a Tanulmány egy kucsma (és a költészet) természetéről, valamint a Tépések című prózaversek. Itt teljességgel felborul a „költészet rendje”, megoldásaiban „frissíti” a „mittelséget” és új elemeket hoz a költészetébe. A Soliter avagy a síléc elsül című prózavers (Soliter - a.m. keretbe foglalt drágakő, gyémánt) banális története egy húsz éve elveszett sítalp körül bonyolódik. Egy kleptomániás szomszédjára gyanakszik, s miközben új lakásba költözik, ott is kísérti a „gyanú”, mert a pincében az elveszett sítalpat véli felfedezni, „alapos” a gyanú, mert új szomszédjában a régit ismeri fel. Amolyan szolid krimiparódia, melyben a csehovi allúzióra emlékeztet, miszerint az első felvonás színfalán lógó puska a harmadik felvonás végén elsül. Ötletes történeteket olvashatunk, közben egy Capek-novellát is említ, melyben egy titokzatos lábnyomot juttat a költő az eszünkbe . A novella hőse (a kötetben írásjelek nélküli szövegről van szó!) „egy hómező közepén olyan nyomot vesz észre, amelyhez s amelytől nem vezet semmilyen nyom”. A „furcsa nyomról” az jut a szerző eszébe, hogy „olyan tárgyak is vannak, amelyeknek már semmi közük más tárgyakhoz”. Saját életére vonatkoztatva ott is látni vél olyan nyomokat, „amelyek sehonnan sem érkeznek és sehová sem vezetnek”. „Mittel úr tudta hogy a Capek-helyzet nem fedi teljesen az ő helyzetét s ez csak fokozta rossz kedvét nyugtalanságát”, nos ez a „nyugtalanság” a legfőbb jellemzője a Tőzsér, alias Mittel-párosnak.

Igaz, a misztikus „egyetlen lábnyom” helyett a borítólap (tervezője) vagy négy talpnyomot is produkál, s maga a szöveg is vagy kettőt, „vigasztaló”, hogy a lenyomatok mindegyike bal lábnyom, melyből Nagy Pál (okos és találó elemzésében) azt a következtetést vonta le, hogy „Mittel úr ...két ballábas,... szóval igazi balfácán”. A két bal láb közül „az egyik megy, a másik jön”, és csak helyeselni lehet azt a következtetését, miszerint „Mallarmé óta tudjuk, hogy a véletlen nagyon jól végzi dolgát, vaslogikával támasztja alá a lét törvényeit”, azokat is, melyeket az alteregók sugallnak a költőnek.41 Persze, annak az „egyetlen” misztikus lábnyomnak a titka, melyet Tőzsér fedezett fel Capeknál, továbbra is titok marad, s csak a versesszé motívumai adhatnak rá választ.

A kötetben a Történetek... lényegében az „átmenetet” meg a „mittelséget” képviseli. (A vers - ahogy már jeleztük! - korábban az Adalékokban jelent meg. Most azonban „megújult”, befejezésében is kiegészült formában találkozhatunk vele.) A depoetizálás szándéka nyilvánvaló, következésképpen többségében prózaverset találunk a kötetben. A tizenegy vers az egyetemes magyar költészet kísérletező kedve vonatkozásában is erőteljesen képviseli azt a sajátos „korszerűséget”, vagy talán „többletet”, melyet Tőzsér vállalt, s mely az életmű egésze szempontjából is meghatározó. A Soliter mellett a Tanulmány egy kucsma (és a költészet) természetéről, valamint a Tépések című prózaversek megoldásaikban is „frissítik” a „mittelséget” és új elemeket jelentenek Tőzsér költészetében. Jorge Luis Borges, az argentin mester is az egyik ösztönző, aki Poe és Kafka útját folytatja, s azt vallja: „Sorsunk ... nem azért borzalmas, mert irreális; azért borzalmas, mert vissza