Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (2)

ARCOK ÉS MŰVEK

FONOD ZOLTÁN

Tőzsér Árpád költészete (2)

A Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (1989) című kötet tizenegy verse Pécsi Györgyi szerint „Tőzsér költészetének csúcsa,... s egyúttal a nyolcvanas-kilencvenes évek egyetemes magyar lírájának is jelentős vállalkozása”.38 A Történetek Mittel úrról... címadó vers már a korábbi kötetében (Adalékok...) prezentálta erőteljesen a „mittelséget”, most „megújult”, kiegészült formában (a címadáson kívül) lényegében ugyanez a szerep várt rá. Egy olyan kötetben, melyben kimondottan vagy kimondatlanul is a „mittelség” demonstráló- dott. Versesszéiben, prózaverseiben korábbi lírájának vezérmotívumai, valamint a megélt sors motívumai és a lírai hős metamorfózisai jelennek meg, azzal a szándékkal, hogy a Mittel-versek hőse szimbólummá, a közép-európai ember jelképévé váljon. Filozófiai eszköztára is jelentős mozzanatokkal bővült. Alabán Ferenc szerint „lírájának vezérmotívumai újszerűen motiválódnak; a sajátosan tragikus történelmi helyzetekkel, az ősök kísértőszellemeivel, a közép-európai sorssal a lírai hős már nem úgy azonosul, mint azelőtt - témái és tárgyai az irónia többszörösen tört szögű nagyítója alá kerülnek”.39 A depoetizálás szándéka is egyértelmű, s talán ezzel is magyarázható, hogy többségében prózaverset, esszé/próza-verskompozíció- kat találunk a kötetben. A kötet versei a korszerűség jegyeit képviselik, azt a „többletet”, mely az életmű vonatkozásában megkerülhetetlen. Találóan írta róla Ágh István: Mittel úr „Szolipszista, akinek a világ csak látszat, a tudat képzete, de mégis mittelszolipszizmus”. Hősei a lét és tudat között a „közöttben” lebegnek, „Tőzsér Árpád Mittel úr emlékeiben megtalálta a hazát, s akár Marcel Aymé a faljárót a falon át, ezen a görbe tükrön vezet át bennünket sorsához és gyomorfájdalmú költészetéhez”.40

Költői levéllel, epistolával indul a kötet (Örvénylő időkben), s a vers tanúsága szerint a költő számára „felértékelődött” a múlt, szinte mítosszá nemesül számára Duba Gyula regénye/i/nek súlyos múltidézése, s vele együtt régi „én”-jét és emlékeit is megidézi, felfedezi. Tőzsér az emlékek csilléjének billegéséből is mély történelmi, bölcseleti következtetéseket, tanulságokat képes levonni „Visszavezettél bennünket abba az édeni korba,/ mikor élményeinknek még közös tárgyuk volt:/ a természet s benne a közös munka./ Mikor beszéltünk: mintha egy nagy közös e- poszt írtunk volna (...) mítoszt teremtettél történelmünkből”.