Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - Palágyi László versei (Vár a feslett zenit, Szerelem és tavasz, Didergő hab A lét: a pillanat, Ő és én egy pádon, Buszra várva)
Palágyi László versei Megérintett egy illat, magába zárt, bölcsőm lett s szertefoszlott minden hamis gát. Olykor úgy elveszek benne, és azt hiszem, csak a tavasz ölt létet s a szerelem. Didergő habok Szellő suhan a tavon, könnyű selymet fon egy hullámon és bársony hajlong a sáson. Körben hó pihen, csillogó. Kéklő vízen fehér, ekképpen hull a tóba, s a mélyben majd múltat nyel el a tél és jelent szentel. Csak pislákol a sárga, gyönge, halvány Nap, talán meleget is a víztől kap a táj, s ezért didereg a csermelyen annyi hab... A lét: a pillanat Lehetnék illat magasban lombok között, mi a szent tavasz leikébe költözött. Vagy egy zsenge szivárvány halvány színe, mely öleli a Napot s kacag az égbe. Foszló húsa rút, büzölgő tetemnek, mit a halál mohón emészt s férgek esznek. Hullaszag egy nyirkos kripta nyálas falán, hová már csótányok sem másznak talán. Böffenés egy bordélyház buja gyomrából, vagy tunya kéjeket lustán zabáló részeg, amint felnyög egy csúf szajha alól.
