Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (19) A korszak további regényírói (Tamási Áron, Remenyi Zsigmond, Hevesi András, Szerb Antal, Lengyel József)

Magyar líra és epika a 20. században (19)

rítja”.(7l> De csak érintkezik, mert bármennyire is okadatolható szerző és elbeszélő azonossága a művekben, az író az önéletrajzi elemeket mindkét regényében egy betegessé torzuló szenvedély elemzésének rendeli alá. Ebben a vonatkozásban is érvényes az, amit az író társadalomábrázolásával kapcsolatban megállapítottunk: csak olyan életrajzi elemek kerülnek be a szövegbe, amelyek a szenvedély ábrázolásánál nélkülözhetetlenek, amelyek révén a Párizsi esőben „az úrifiú fokozatosan megismerkedik másik énjével, a lelke mélyén rejtőző szörnyeteggel”.(72)Mind a két regényről elmondható, hogy „belső története is egy megismerési folyamat”.(73) Ehhez képest a külső történet az összes csillogásával, vibrálásával, elbűvölő hangulataival csupán keret. Az elbeszélő viszolygására-vonzódására a különc, züllött, pózoló és szerepeket játszó Turauskashoz és kétbalkezességére a Méla iránti szerelemben a magyarázatot a főhős belső világa értékrendjének megrendülésében, elbizonytalanodásában kell keresnünk. De Georges-nak még módjában áll veszedelmes párizsi kalandjait követően visszatérni a budapesti polgári életforma megvetett, de mégis biztonságot nyújtó azilumába.

Nem úgy az Irén elbeszélőjének. Szerelmi kudarcának csaknem halálos csapását még csak kiheveri valahogy, de a polgári életforma biztonságának menedéke hovatovább illuzórikussá válik számára. Az Irén kritikai fogadtatása jobb volt, mint a Párizsi esőé, de - s ez talán érthető, hiszen 1938-39-ben vagyunk - nem volt mentes aktuálpolitikai hordalékoktól sem. Akadtak, akik társadalomábrázolása erőtlenségét vetették az író szemére, mások Irénben a szélsőjobb felé sodródó magyar úri középosztály szimbolikus alakját vélték megtalálni. A jó barát Illés Endre pedig a Párizsi eső 1964-es kiadásához írott előszavában azt kifogásolja, hogy a mesterien megalkotott önarckép mellett Irén annyira szertelen személyiség, hogy végül is nem tudunk mit kezdeni vele. Úgy vélem, Illés Endre bírálata eltúlzott, elvégre a regény narrátora nem a mindentudó és mindenható elbeszélő, hanem a(z ironikusan is ábrázolt) felsült szerelmes, akit nője az orránál fogva vezet. Hogy valójában mit is üzen olvasóinak ez a regény, azt, most már aktuálpolitikai és más szempontoktól nem befolyásolva, Petrányi Ilona foglalta össze a legtalálóbban: „Mindketten szörnyetegek, a polgári különcség kétféle típusát képviselik. Az író ki akar tömi személyisége börtönéből, igazi kapcsolatba akar kerülni a valósággal, s minden lehetőségbe belekapaszkodik, amely a többi ember világához fűzheti. Irén viszont állandóan változtatja személyiségét - talán nincs is személyisége, vagy még nem találta meg az igazit -, újból és újból átéli a minden megszokástól, kötöttségtől való elszakadás, a függetlenség élményét. Mindenben különböznek egymástól, s ez a kölcsönös vonzalom oka.”(74)

Szerb Antal (1901-1945). Zavarba ejtő személyiség. Tudós volt inkább, vagy művész? A szépírói teljesítmény egyenrangú-e nála az esszéíróéval és irodalomtörténészével? Regényei a legnagyobb igénnyel megalkotott lektűrök-e, avagy egyenrangúak a korszak reprezentatív műveivel, mint a Gyász, A befejezetlen mondat, a Szindbád hazamegy, A feleségem története (és persze folytathatnám még a felső-