Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (19) A korszak további regényírói (Tamási Áron, Remenyi Zsigmond, Hevesi András, Szerb Antal, Lengyel József)

Magyar líra és epika a 20. században (19)

li el. Négy monológot hallgatunk végig, osztozva Bergen Fülöp elképedésében. A regényt akár lélektani kriminek is nevezhetnénk, amelynek végén azonban a narrátor nem fejti meg a titkot, hanem inkább még jobban elmélyíti. Az olvasó eltöprenghet, melyik az igazi van Buren? Mert míg a norvég asszonnyal szemben kegyetlen és gonosz, addig a másikkal, a feslett spanyol nőszeméllyel szemben zsarnok erkölcscsősz és a morális felsőbbrendűség netovábbja. A harmadiknak megengedi, hogy uralkodjon fölötte, míg a negyedikkel önzetlen és jóságos. Márpedig ez a négyféle van Buren ugyanaz az ember. A tudatalattinak, az emberi lélek összetettségének és ellentmondásainak ábrázolásában ilyen mélyre és messzire magyar író nem merészkedett még, talán csak Füst Milán A feleségem történetében. Rokonszenvezni nehéz lenne a kapitánnyal, elítélni őt pedig képmutatás, mert lenyűgöző az a beleélés és mégis tárgyilagosság, ahogy „Remenyik Zsigmond végigjárja ebben a regényében az emberi létezés teljességét, az élet és halál nagy egyetemességét”/681

Elet és halál egyetemességét, ha úgy tetszik, a végső kérdéseket járja körül az Élők és holtakat követő két másik jelentős regényében, az Ősök és utódok (1957), valamint a Por és hamu (1955) címűben. Az Ősök és utódok keletkezett korábban, de a Rákosi-korszak irodalompolitikája nem engedte a nyilvánosság elé. A Por és hamuról pedig túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az Élők és holtakhoz hasonlóan 20. századi epikánk kiemelkedő alkotása. Remenyik mind a két regényben ismeretlen utakon jár, mindenekelőtt a tekintetben, hogy, főként a Por és hamuban, egyéni módon applikálja a faulkneri idősíkváltásos technikát, szakítva az egyenesvonalú, lineáris narrációval. Applikálja? Pontosabb, ha azt mondjuk, hogy valami hasonlóra jön rá, mint Faulkner, hiszen Faulkner műveit az ötvenes években nagyon kevesen ismerhették Magyarországon. Mind a két regény tablószerű korkép, s egyben az emberi sors (sorsok) regénye is. „Apocalipsis humana”, ahogy regényeinek egész sorát nevezte az író. Az Ősök és utódok tulajdonképpen családregény, amelynek minduntalan megszakított fő története D. János, későbbi márama- rosszigeti csizmadiamesternek egyetlen kalandos éjszakai útját beszéli el, amikor is a máramarosi erdőrengetegben többször is életveszélybe kerül. A fő történetet megszakító fejezetekben pedig a világban szerteszét szóródott utódainak hányattatásairól számol be azok levelei és feljegyzései alapján. A regény ily módon egy család történetének majdnem egy évszázadot átfogó hosszmetszete lesz, háttérben a Történelemmel.

A Por és hamuban Remenyik ugyanazokkal a kompozíciós eljárásokkal él, amelyeket az Ősök és utódokban próbált ki először. Ez a regény különös műfaji kísérlet is egyben: tényregénynek és fikciónak, szociografikus dokumentumoknak és egy tragikusan végződött emberi sors ábrázolásának irodalmunkban meglehetősen társtalan ötvözete. Sorsdráma és a Bűntudat egyes fejezeteire emlékeztető kíméletlen társadalomkritika. „A Por és hamu egy világrend enciklopédiája - írja E. Nagy Sándor - [melyben] egyre táguló köröket írnak a vallomások és emlékezések, ú