Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (19) A korszak további regényírói (Tamási Áron, Remenyi Zsigmond, Hevesi András, Szerb Antal, Lengyel József)

Grendel Lajos

a két évtizedben, amelynek zord klímája nem kedvezett az értékelvű recepciónak. Valamivel előbb pedig, a népi-urbánus acsarkodás tetőpontján, visszafogott magatartása miatt egyik táborhoz sem tartozott igazán. Az urbánusok között ő volt a „díszgoj” (Gaál Gábor rótta meg ezzel a kifejezéssel az egyik Remenyikhez írott levelében), a népiek viszont (nem is beszélve a szélsőjobbosokról) nehezen emésztették meg, hogy József Attila halála után rövid ideig a Szép Szót szerkesztette. Még nem volt negyvenéves, de kalandos élet és vegyes értékű irodalmi munkásság állt mögötte.

Remenyik húszévesen hagyta el Európát, és hat évig csavargott Argentína, Chile és Peru nyomortanyái között, alkalmi munkákból tengetve életét. Közben avantgárd „eposzokat” írt és tagja lett egy chilei avantgardista művészcsoportnak, írói útkeresése hosszúra nyúlt s botrányoktól sem volt mentes. Országosan ismert íróvá a Bűntudat c. szociográfiája tette. Remenyik Zsigmond nem volt parasztivadék, mint a korszak szociográfusainak nagy többsége, hanem köznemesi (dzsentri) származék; ezért is oly találó szociográfiájának címe. A falusi nyomorért és az ország gyászos állapotáért a saját, nemesi osztályát marasztalja el, kíméletlenebből és osto- rozóbban, mintha azt paraszti származású író tenné. Bűntudata is ebből származik, mint egy 19. századi narodnyik orosz nemesé. Remenyik egész későbbi munkásságára érvényes, amit monográfusa a Bűntudatot elemzve leír: „Most is sodró bőséggel árad a Remenyik-mondat [...], de nem szertelen, nem feleslegesen részletező, hanem van benne valami barokkosán indázó, ünnepélyes emelkedettseg.”(67)

Remenyik Zsigmond regényírói pályáján a Pernambucói éjszaka (1941) a fordulópont, mintegy a nyitánya a későbbi nagy müveknek. Az emberi hiszékenységről és az ember kiszolgáltatottságáról ehhez fogható döbbenetes mű nincs még egy irodalmunkban, mint ez a szorongásos, Kafka prózáira emlékeztető remekmű, amelyben mintha egy rémálom válna valósággá. Hogy Karger Artúr holland festő különös kalandja az Aranoa-családdal miképpen esett meg, hogy ő hazudik-e a rendőröknek vagy az Aranoák, szinte a regény végéig kiderítetlen marad, s hogy talán mégis az utóbbiak (hogy tetemes pénzösszeghez jussanak ingyen és bérmentve), az is legföljebb ha sejthető. Remenyik egy és ugyanazon történetet két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó értelmezésben beszéli el, s mi sem áll tőle távolabb, mint hogy az írói mindentudás magaslatáról a titkot megfejtse.

Titok és tisztázhatatlan homály övezi Anton van Buren holland hajóskapitány múltját is az Élők és holtak (1948) c. regényben. Az Élők és holtak Remenyik életművének egyik csúcsa, s az egyik leggazdagabb, legrétegzettebb, legtökéletesebben megkomponált modern magyar regény. A hajóskapitány négy feleséget fogyaszt szimultán a földkerekség négy távoli pontján: egy norvég, egy spanyol, egy dél-afrikai holland és egy görög hölgyet. Rekordokat ostromló házasságszédelgésére azonban csak halála után derül fény, amikor régi barátja, Bergen Fülöp kutatni kezd a szolid, becsületes polgárnak ismert kapitány múltjában, és meglátogatja a négy asszonyt. A negyedik nem él már, az ő történetét a görög Callas apó mesé