Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - Zirig Árpád versei (Férfibánat, Az alagút végén..., Közénk tolonganak, abszolúció, hozzám jönnek...)
Férfibánat Már a nyár is messzire csángált, megnövekszik a férfibánat. Nyakamra nőtt a prémgallérja a dohos szagú nagykabátnak. Előttem elszürkül a világ, a fájdalom velem araszol. Ez a hallgatás újabb napja. Ajtóm előtt gyűlölet csahol. Hiába rakom rímet rímre, úgy érzem, némulnak a szavak. Csukott a száj, már nem kiáltó. Fagyban az álmok elporlanak. Az alagút végén... Szürke égbolt az ablakomra telepszik, gyorsan pergeti porát a homokóra. Hol vannak a fényes álmok? Részeg árnyak között járok, valaki a nyugalmamat elorozta. Parttalan idő talpra szökken, elrepül, szemtől szemben állok a veszett reménnyel. Ajkamon kialszik a szó, bánat lesz a borravaló, hideg, csillagtalan eget szül az éjjel. Szobámba osonnak a harag árnyai. Vad, féktelen ölelésben a tél ragyog, babonázó lángok tánca, lányok forró suttogása... jelen már csak az emlékeimben vagyok. Árnyéktakarta bús csöndben szétszivárgok, fölhörpintenek majd engem az angyalok. r Zirig Arpád versei
