Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - Zirig Árpád versei (Férfibánat, Az alagút végén..., Közénk tolonganak, abszolúció, hozzám jönnek...)
Zirig Árpád versei Valaki mintha megjönne, valaki mintha elmenne... az alagút végén valótlan fény ragyog. Közénk tolonganak Alomlepke vágyakat cipelve, gyakran tekingetünk föl az égre, hogy a földön eljuthassunk a kívánt rendig. Kalodában, de szabad lélekkel tesszük a dolgunkat, mert mit rólunk híresztelnek, azt egyszer úgyis elfelejtik. Átlényegült tárgyak között titkolt napjainkat éljük, időt, óráink üzemanyagát emlékre cseréljük! Még mocorognak körülöttünk a szétbomló mondatok. Agg lehelete az ősznek, ködfátylat húz a tájra, égbe, földbe kapaszkodunk, ha elveszni indulnak a holnapok. Közülünk sokat a tékozló este sikolya lök el innen, nehéz bőrönd a kézben, hátizsák a remegő vállra. Keveredünk. Közénk tolonganak, hazug szülőföldet férceinek a hideg, sosem volt hazára. Talpunk alatt alvó rög mozdul, halkan kondul a harangocska. A tárulkozó rónán végig, razziázó szél rohan. Emlékeznünk kell azokra a régi, nagyszülőket elrabló fagyos vonatokra.
