Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - Béres Csilla: A kémény (novella)
A kémény integetnek. Autóbusz hajt el mellettünk. Aztán autók, néha. Kék. Fehér. Tűzpiros. Kicsi. Nagy. Egy kettő. Fiárom. Négy. És nevetünk. Mert. A járás megnyugtat. A járás kitöröl. Leng a karunk. Összeér. A Nap a földdel. Hilda. Nekem semmi sem fontosabb. Élőbb. Mint te. Nagyon szeretlek. De amit elképzelni tudsz ebből. Belőlem! Fájón kevés. De ugye elég ahhoz, hogy higgy nekem. Elhiggy. A hülye félelem! Kísér. Mindennek a magja. Magom. Hilda. Veled boldog vagyok. Ha csak rád gondolok, lazulnak az agyat szorító görcsök. De ott hátul. Halványan továbbra is duruzsol. Szorítani fog. Egyedül vagyok. Miért mondod? Miért mondod? Nem érdemiem meg az életet. Te is félsz. Én legalább nem hagyom magam. Elbújok. Elrejtezem. Haj, regő, rejtem. Meg ne találjon a halál. Megelőzöm. Faltól falig félek. Minden fal. Fejfal és falfej. Ha nem csapom le a szúnyogot, én vagyok Jézus. Isten. Ha ráköszönök arra az undorító szomszédasszonyodra. Ha csak egy pillanatra is. De igen. Akkor is. Semmi ez. Semmi. Semmi. Közben repülő csigákból hull testemre a kék hó. Én is repülök, és soha nem akarok földet érni. így jó. így nekem. Bárcsak így volna monoton. Életem. Hilda. így. Hilda! Ha neked adom a kezem. A másikat neki. Te is mondd ki! Meghalok. Ne hagyj el! Soha! Ne hagyj egyedül. Belém bújt. Félek magamtól. Borzalmas. Hogy mindenből rám nevet. A halál. A kávéspoharam aljában. A zoknimban. Eldobom a kis párnát. Nem hagy aludni. Ö az ágyam. Ha kinyomom a pattanásom, szétfröccsen belőlem. A szemedben. A nevetésed. Ő. Elnyel. Félek. Félek. Félek. Hányszor mondjam. Segíts! Kicsi Hilda. Azt mondod, van. Azt mondom, nincs. Van. Nincs. Naponta kérem. Múljon el! Ez a gyötrő félelem. Oldozz el a tudatomtól! Rongy vagyok. Ha lehullok. Szárnyak nélkül. Prométheusz. Csak mondd! Mondd ki! Nem kerülhetem el. Elegem van. Elegem. Hülye vagyok. Segíts, hogy feljussak! Nem akarok. Nem akarok meghalni. Miért kellett egyedül jönnöm. Nem engedhetitek el a kezem. Kezem. Lábam. Kezem. Lábam... Süss fel, nap! Fényes nap. Süss fel, nap! Fényes nap. Küllőidbe kapva pörgess magadba engem! A fejem. Nehogy billenjen! Tarts erősen! Ne vedd el szárnyaim! Uram. Uram Isten. Isten, hisz tudnod kell. Te vagy. Minden gondolatom. Volt egyszer egy ember. Fölmászott a fára. A legmagasabbra. Körbenézett. Egy. Kettő. Három. Négy. Öt. Hat. Hétszer. Lemászott a fáról. Itt a vége. Fuss el. Véle. Bocsásd meg, hogy irigyellek! Itt vagyok. Feljutottam. Fenséges. A tied. Ha lefényképezem is. Én nem tudok segíteni magamon. Megeszem az almát. Almád. Jó. Ha már itt, lehugyozom ezt a csodálatos rohadt kártyavárat. Ne, ne vedd rossz néven. Tőlem. Hisz tudod. Ölnek, csalnak, gyűlölködnek, önzők és irigyek. Jó. Jó. Elmondom. Mégiscsak elmondom. Aztán elindulok. Mi atyánk. Aki a mennyekben vagy. Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod...
