Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - Z. Németh István versei (Sorshiéna, Öntöde, Kórbonc)
Z. Németh István versei Sorshiéna A múltadba könyörögtem magam. Éjfél lett, mire beengedtél. A huzatos folyosóról sorban nyíltak a szobák. Rögtön a hetedikkel kezdtem. Csak egy ágy volt, két szekrény, a polc poros. A székre hanyagul vetett ruhák. Rúzs- és vérfoltok a szőnyegen. Fiókban széttépetten ingeim. Az erkélyről pont a medencébe ugorhatnék, ha nem lenne tél. Az ég csupa kristály, a hószagot csak úgy harapja ajkam, s már-már józanít. A tizedik szobában végre emberek. Körmük alól kaparják a piszkot, s közben énekelnek. A folyosó végén vödör, már állat vagyok, s abba vedlek. Öntöde Ha mint rossz regény vagy lomha élet a hét mindörökre véget ért vesd le arcod a sarokba vágd a képet játsszunk bármit (inkább öntödét) O ha öntöd éppen vagy én öntöm épp s ott áll a pohárban máris kőtöményen akár a hófehér papíron költeményem mikor még írni tudtam ma már csak költőm én De minek ez a folyton búra hajlam gyöngyhalász a nyelv ha borba mártják lebukik a lélek le a sűrű húsba s hozza máris szédülésnek kincseit A felszínen vagyunk langy a szél is vagy épp ott lenn ringatózunk mély a mámor
