Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - TALLÓZÓ - Perem és centrum (Kőrössi P. József beszélgetése Tőzsér Árpáddal)
TALLÓZÓ Irodalmi Szemlét meg tulajdonképpen már előbb átadta Duba Gyulának. 1971-ben Duba és Koncsol László voltak a szerkesztőtársaim, akik a távozásomról hallani se akartak. Én meg arról nem akartam hallani, hogy tovább járjam az ideggyógyintézeteket, mert akkoriban kétszer vagy háromszor is pszichiátriai kezelésre kerültem. Ráadásul 1969-ben meghalt az édesanyám, egyedül maradtam, sok minden összejátszott hát abban, hogy megjártam néhány gyógyintézetet. 1971-ben Nyitrára kerültem, és bizony hosszú évekig egyáltalán nem írtam. Az első jelentkezésem az 1979-es Genezis című vers- és esszékötetem volt, de új írást abban sem igen találhatott az olvasó. Ebben tettem először kísérletet a korábbi műfaji „hasadtságom” felszámolására, ott jelentek meg az első, esszét, tanulmányt és verset vegyítő kvázi esszéverseim, s bennük az ún. Mittel-motívumok. A későbbi Mittel-ciklusoknak természetesen csak afféle magzatmozdulása ez a gyűjtemény, de azért már körvonalazódott benne a korábbi központi eszmémmel, az ún. kö- zép-európai gondolattal való paradox szembefordulás, felhangzott az a „lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten” féle keserű kacaj, amiből később Mittel Ármin ironikus és önirónikus figurája megszületett. K: Abban az időben, amikor az Irodalmi Szemlénél dolgoztál, milyen kapcsolatok lehettek és voltak a különböző, határon túli és anyaországi folyóiratok, műhelyek között? A kolozsvári folyóiratokkal volt-e kapcsolatotok? A Korunkkal vagy a marosvásárhelyi Igaz Szóval? T: Azzal kell kezdenem, hogy azokban az időkben nem volt teljesen kockázat- mentes az ilyenfajta Kárpát-medencei, közép-európai kapcsolatkeresés. Én az irodalmi Közép-Európa gondolatát valamikor a hatvanas évek elején, úgy 1963-64-ben vetettem fel, fogalmaztam meg először, több dolgozatban is, és hogy mennyire tabutéma volt ez akkoriban nálunk, annak az illusztrálására hadd mondjak el egy történetet. Ľubomír Feldeknek, az egyik legnagyobb élő szlovák költőnek az apját azért csukták le az ötvenes évek elején, mert valami Közép-Európa-szervezetet akartak összehozni, s ott Közép- Európáról mint hagyományról és lehetséges szellemi közösségről mertek beszélni. Könyörtelenül bebörtönözték őket. Sőt az 1945 utáni első csehszlovák alkotmányban egy paragrafus arról szólt, hogy Közép-Európa, mint eszme emlegetését a törvény tiltja. Feldeknek a szülei csehek, ő maga, biztosan nem véletlenül, az 1989-es rendszerváltás után, miután elég sok meghurcoltatásban volt része, visszatelepült Prágába. Ma is Prágában él - illetve felváltva: Pozsonyban, Prágában. Ez a Ľubomír Feldek a hetvenes évek közepe táján írt egy regényt, az volt a címe, hogy Van Stiphout, amit mi lefordítottunk magyarra, s a Madách Könyvkiadó - akkor is ott dolgoz\am -, kiadta. Volt benne egy passzus, ami Közép-Európáról és Feldek apjáról szólt, ez a rész a szlovák kiadásban nem jelenhetett meg, kihúzták. Mi viszont a magyar kiadásban megjelentettük, és mit ad Isten, most, pontosabban 2006-ban újra kiadták a szlovák Van Stiphout-ot, de közben az inkriminált rész elveszett, s ezt, az első szlovák kiadásból kihagyott részt most a magyarból fordították vissza szlovákra, és tették az eredeti helyére. Ennyit Közép- Európáról. Ebben a hangulatban, ebben a politikai légkörben Dobos László, aki akkor központi figurája volt a szlovákiai magyar köz- és szellemi életnek, kiadóként a mai napig az, elképzelte a közép-európai irodalmi lapoknak valamiféle társulását. 1965-ben kezdte szervezni a hálózatot, először a prágai Plamennel vette föl a kapcsolatot. Erről a
