Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - TALLÓZÓ - Perem és centrum (Kőrössi P. József beszélgetése Tőzsér Árpáddal)
TALLÓZÓ lapról csak annyit, hogy 1968, a prágai tavasz valahol ebben a folyóiratban kezdődött. 1963-ban tartották az úgynevezett liblicei konferenciát, amely Kafka-konferenciaként híresült el, s ott a későbbi 1968 eszméit, Kafka kapcsán már rendre felvetették. S ennek a konferenciának az egész anyagát lehozta a Plamen. A társulás további tagjai a lengyel Poglody (ez Katowicében jelent meg), a pozsonyi Slovenské pohl’ady, a kolozsvári Korunk, az újvidéki Híd s a budapesti Kortárs, s természetesen az Irodalmi Szemle voltak. Később aztán jött a szovjet bevonulás, és sajnos mindennek vége lett, megszűnt a középeurópai laptársulás, de azért legalább elmondhattuk, hogy elkezdődött valami. Én, kicsit ennek a közép-európai kezdeményezésnek a hatására tanulmányoztam az irodalmi Közép- Európát, foglalkoztam a közép-európai eszmével mint olyannal. így jutottam el az előbb felsorolt szerkesztőségekbe is, s ekkor látogattam meg először, 1967-ben, az erdélyi Korunkat is. K: Kikkel találkoztál? T: Kántor Lajos, a kísérőm sok olyan román íróhoz elvitt, akinél korábban maga Kántor sem járt. Ezt ő maga, Lajos mondta. Ana Blandiana költőre és Dumitru Radu Popescu íróra máig emlékszem. Kolozsváron és Marosvásárhelyen szinte minden jelentős íróval, költővel megismerkedtem, így Balogh Edgárral, Sütő Andrással, Kányádi Sándorral, Lászlóffy Aladárral, Panek Zoltánnal, Fodor Sándorral s másokkal. Egyedül Szilágyi Domokossal nem sikerült találkoznom, de hát róla állítólag sohasem lehetett tudni, hogy éppen hol jár. Méliusz József Bukarestben szintén nagy hatással volt rám. Sokáig mondogattam, hogy két európai formátumú írót ismerek személyesen: az egyik Forbáth Imre volt, a prágai avantgárd költő, a másik pedig Méliusz József. Akkor ismertem meg Bukarestben Szemlér Ferencet s Majtényi Eriket is, de voltunk például a ma már kevésbé ismert Aszódy János lakásán is, akire azért csodálkoztam rá, mert a fiaival románul társalgott. K: Ezek a személyes kapcsolatok később fennmaradtak, vagy ennyi volt? Leveleztetek-e... T: Fennmaradtak. A romániai látogatásom következtében az Irodalmi Szemlében ugrásszerűen megszaporodtak az erdélyi s bukaresti szerzők. Ugyanez megismétlődött a jugoszláviai, a lengyel, a cseh stb. lapokkal és szerzőkel is. A hivatal nem nézte jó szemmel a barátkozást, de engedély nem kellett hozzá, mi meg nem ütöttük dobra a dolgot. A rendszer egészen 1969-ig működött. K: Idézek egyik versedből, amit Cselényi László költőbarátodhoz írsz. „Ha a szlovákiai magyar irodalom még mindig »szlovákiai«, elég baj az neki. ” Szabad erről hosszabban beszélni? Szabad-e ezt kibontani, vagy ott a helye a versben? T: Azt hiszem, beszélni lehet is, meg kell is a dologról. A magyar irodalom univerzumát, beleértve az ún. határontúli tartományokat, éppen úgy újra ki kell találnunk, mint a gyermekkorunkat. A szlovákiai magyar irodalom például korántsem úgy „határontúli tartomány”, mint az erdélyi magyar irodalom. K: Miért? T: Az irodalomban akkor kezd valaminek külön léte lenni, ha az sajátos stílust,
