Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fried István: A cseh-magyar kapcsolatok tudósának köszöntése (esszé)
JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE 1917 utáni orosz emigrációnak nem egy jelentős személyisége jó darabig Prágában élt; a csehszlovák kormányzat anyagi támogatásával létrehozott múzeum számottevő kutatási és archiválási potenciállal rendelkezett, s a prágai orosz szabad egyetem tevékenységét egészítette ki. A második világháború és az azt követő helyzet vetett véget tevékenységének. Marta Romportlová, aki korábban Pražák professzor munkatársaként állította össze éveken át a csehszlovákiai hungarológia bibliográfiáját, München-Komárom-Bécs címen közöl írást, lényegében az első bécsi döntés körüli diplomáciai fordulatokat rekonstruálva. Dagmar Čierna-Lantayová az 1939-1945 közötti időszak szlovák-magyar érintkezéseiről szól, a szlovák állam politikusai és a magyarság viszonyáról. Vladimír Gonéc az egészen közeli múlt természetszerűleg még kevésbé ismert részletére világít rá: milyen volt a csehszlovák emigráció viszonya a magyar emigrációhoz és az 1956-os magyar forradalomhoz. A két emigráció közeledése az 1950-es évek fordulójára tehető, de 1956 mindenképpen pozitív fordulatot hozott, Hubert Ripka szerepét emeli ki e téren az értekező. Nem említettem még Tatiana Ivantyšynová tanulmányát, amely a beszédes című „A mártoni oroszbarátság átváltozásai” címen jelent meg, és a szlovák szerkesztő-irodalomtörténet-író, Jozef Škultéty és Vladimír A. Francev levelezésébe enged bepillantást. Nyilvánvaló, hogy az államfordulat előtt a szlovákok másként tekintettek a nagy szláv államra, Oroszországra (tegyük hozzá, Ján Kollártól Vajanskýig), mint az államfordulat után, mikor létrejött Csehszlovákia, amelyben azért a cseh—szlovák viszony nem volt problémamentes. Francev viszont emigránsként már nemigen foglalkozott szlovák témákkal, és Skultétyval való kapcsolatai is lényegében megszűntek. Ladislav Hladký közép-európai témája: a visegrádiak és Szlovénia viszonya, együttműködése. Szlovénia kilépése Jugoszláviából egyben a balkáni kötöttség fellazulását eredményezte, s lassan-lassan közeledni kezdett a visegrádiakhoz. A bemutatott tanulmányok szerzői közül jó néhányat személyes barátság fűz az ünnepekhez, más tanulmányíró lábjegyzetben említi, hogy a tárgyalandó problémára Pražák professzor hívta föl a figyelmét, akad olyan is, aki a Pražák kezdeményezte nyomon indul el. Mindez igazolni látszik azt a feltételezést, hogy a sokrétű, sokfelé elágazó Pražák-életmú számtalan kapcsolódási ponttal rendelkezik. Az ünnepi köszöntő szerzője egy helyütt a Pražák-dolgozatok multikulturalitásáról beszél, s ezt részint a közép-európaiság vállalásával igazolhatjuk, részint azzal, hogy a történettudományon belül sem ragaszkodik Pražák professzor az egyes részdiszciplínák önelvűségéhez. Éppen ellenkezőleg tudományszakok átjárhatóságában, a módszertanoknak (nem eklektikusságában, hanem) dialogizáltatásában mutatkozik érdekeltnek. A röviden jelzett témákhoz (majdnem mindegyikhez, hogy egész pontos legyek) Pražák professzornak köze volt és/vagy köze van. A cseh, a szlovák és a magyar adatok, események, jelenségek, személyiségek mellett lengyel, o- rosz, szlovén, ukrán vonatkozások is előkerülnek, mintegy jelezve azoknak érdek-
