Irodalmi Szemle, 2006

2006/1 - MAGYAR OKTÓBER - Vajda Barnabás: Az 1956-os magyar forradalom XII. Piusz pápa enciklikáiban (tanulmány)

MAGYAR OKTÓBER

ten belül a közviszonyok. [...] Azok a hírek azonban, amelyek ezt követően jutottak el hozzánk, keserű szomorúsággal töltötték el lelkünket. Nem állhatjuk meg, hogy ezeket a gyászos eseményeket [...] hivatalunkkal járó lelkiismeretünk parancsára meg ne sirassuk és el ne ítéljük”. Az események: Hruscsov és Tito brioni megbeszélése, a szolnoki Kádár-beszéd, a november 4-én hajnalban nagy erőkkel meginduló szovjet invázó stb. ismeretében nem meglepő szavak. És a pápa ismét nem tehet mást, mint eltávolodik a reálpolitikától, és történelmi fenyegetést, már-már átkot deklarál (Hruscsovra?, esetleg a többszörösen áruló Kádárra?): „Majd meglátják azok, akiknek parancsára e szomorú gaztettek történtek, hogy a népeket megillető szabadságot nem lehet eltörölni emberek vérének ontásával. [...] A magyar nemzet vére nagyon is az Úrhoz kiált, aki van olyan igazságos bíró, hogy ha a magánembereket gyakran csak haláluk óráján sújtja bűneik miatt, a népek vezetőit azonban, akik jogtalanságot követnek el másokon, s nemzeteiket olykor már a múlandó életben is megbünteti, mint a történelem tanúsítja. ”

A három ’56-os enciklikában a maga módján óvatos XII. Piusz nyilatkozott, de be nem avatkozott. Sem állam-, sem egyházfőként nem volt módja befolyásolni az eseményeket, amelyek világpolitikai méretűvé dagadtak, s már túlfolytak egy lokális konfliktus jellegén. És még így is, még visszafogottságában is, összehasonlítva pl. az ENSZ-vitában (bármely térfélről) felszólaló politikusokkal, azoknál jóval nyíltabban és egyértelműbben fogalmazott. Legalább olyan nyíltan és érzelmekre hatóan (az ilyesminek a történelmi szerepe nem lebecsülendő!), ahogy a forradalom és szabadságharc nagy emblematikus figurája, Mindszenty hercegprímás szólt a magyar és külföldi sajtó képviselői előtt 1956. november 1-jén: „Hosszú fogság után szólok a magyar haza valamennyi gyermekéhez. Senkivel szemben nincs gyűlölet szívemben. Csodálatra méltó hősiesség szabadítja meg most a hazát. A világtörténelemben páratlan ez a szabadságharc. Minden dicsőséget megérdemelnek fiataljaink. Hála és imádság az áldozatokért, honvédségünk, munkásságunk, földmíves népünk példát mutatott az együttes hazaszeretetre. ”

MEGJEGYZÉS:

Az encikükákkal kapcsolatos további adatok és szempontok találhatók pl. Szántó Konrád, Az 1956-os forradalom és a katolikus egyház (Bp., 1993), Wegs, Róbert J.-Ladrech, Róbert: Evropa po roce 1945 (VySehrad, 2002), valamint honlapokon: www.katolikus.hu;

http://orvosl.hu/magyar.htm

; www. theholysee. index, htm.)