Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (10) (tanulmány)
Grendel Lajos legtekintélyesebb avantgárd folyóiratként tartották számon. „Elkötelezettség” vagy „öncélúság” konfliktusa azonban Bécsben is tovább kísértette a maisták körét, mígnem „Kassák Kállai Ernő támogatásával 1921-22-ben radikális formanyelv- váltást hajtott végre: a Ma anyagában és a saját munkásságában az irodalom és képzőművészet terén egyaránt a konstruktivizmus váltotta fel az aktivizmust.”(6> Kassák és köre a bethleni konszolidációnak köszönhetően tért vissza más emigránsokkal együtt Magyarországra 1926 őszén. Kassák rögtön hazaérkezését követően a még Bécsben megszűnt Ma helyett új folyóiratot alapított Dokumentum címmel, mely csupán öt számot ért meg, de benne a konstruktivisták mellett a szürrealisták is szóhoz jutottak. A Dokumentum után a tíz évfolyamot megért Munka következett. Ez az időszak azonban nem kedvezett az új irodalomnak, s nem csak Magyarországon. Végéhez közeledett egy lázas művészeti korszak, az izmusoké, szerte Európában, a magyar irodalomban pedig kiváltképpen. Hogy miért történt így, arra kimerítő magyarázatot ad Deréky Pál tanulmánya. „Az avantgárd semmilyen téren nem bizonyult elég erősnek ahhoz, hogy a megcsontosodott ízlés-, szabály- és szokásrendszert áttörje, vagy akár csak fel is lazítsa, ellenkezőleg: képviselőinek kellett beilleszkedniük - amennyiben irodalmukkal a nyilvánosságra törekedtek - a struktúra egy-egy, ízlésvilágukhoz közelálló szegmentumába [...] 1927-ben még nem akadt Budapesten elegendő világra nyitott, művelt fiatal értelmiségi [...] aki havonta kiadott volna két pengőt kísérleti irodalomért, fekete-fehér Picasso-nyomatokért vagy toronyházak tetején létesítendő helikopter-leszállópályák tervrajzaiért.”(7) Ha a történelem felől nézzük ezt az időszakot, azt kell látnunk, hogy a húszas évek második fele, vagyis a bethleni konszolidáció fénykora rövid időre pontot tett sok-sok zaklatott esztendő nemzeti és szociális drámái után, amelyek minden családnak s ezen belül minden egyénnek az életébe mélyen beleszóltak. Az ország nyugalomra és rendre áhítozott, és nagy többségében immunisnak mutatkozott nemcsak a lázító pártpropagandákkal és fölforgatókkal, hanem a mindig, mindenáron, mindent megkérdőjelező izgága művészekkel szemben is. Az új művészeti törekvéseknél nemcsak a klasszicizáló irányzatokat, hanem még a giccset is többre becsülte. Évtizedek óta közkeletű vélemény, hogy a magyar avantgárd, illetve ami érték benne, egyetlen személyhez, Kassák Lajoshoz köthető, s minden egyéb, ami mellette vagy az ő hatása nyomán keletkezett, feledhető teljesítmény. Ebben a szigorú ítéletben sok igazság van, de túlzás is. Kassák életművének, költői tehetségének nagyságához valóban nem ér fel egyetlen társáé sem. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az avantgárdról való vélekedésben nem kevés tendenciózusság is meg- búvik. A 20. századi magyar irodalom főcsapásának hosszú ideig, gyakorlatilag a hetvenes évekig, a nyugatosok és a népi-realisták irodalma tekinthető, nem pedig az avantgárd. Ezen a tényen még a lelkes Bori Imre sem tudott változtatni. Az avantgárd sem a szimbolizmuson iskolázott és klasszicizálódott nyugatosok, sem a közérthetőségre, egyszerűségre és átláthatóságra törekvő népiek számára nem volt
