Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (10) (tanulmány)
Magyar líra és epika a 20. században (10) elfogadható. Kassák is csak akkor, s akkor is csupán fenntartásokkal, amikor a harmincas években avantgárdja megszelídült. Mind a nyugatosok, mind a népiek törekvéseitől idegen volt a radikális formabontás, s bár messianisztikus hangoktól és programoktól a népiek irodalma sem volt mentes, az ő közösségépítő és közösségnevelő szándékaiktól, a gyakran alig leplezett didakszisuktól mi sem állt távolabb, mint az avantgárd harsány „handabandázása”. így hát egyik tábornak sem állt érdekében az avantgárd törekvések integrálása. Ami érdekükben állt, az éppen ennek az ellenkezője volt: az avantgárdnak ha nem is a leminősítése, de legalábbis negligálása vagy marginalizálása, amelyben legföljebb a konok és következetes Kassáknak juthatott némi megbecsülés. A hivatalos politika pedig mind a Horthy-, mind a Rákosi-rendszerben ellenségként kezelte az avantgardistákat, s ez a feszültség a hivatalosság és a Kassákékat követő új nemzedékek között a Kádár-rendszer első felében is csak lassan és alig-alig enyhült. Holott az avantgárd hatása a magyar irodalomban, ha tartósnak ugyan sosem bizonyult is, távolról sem volt olyan csekély, amint azt talán az előbbiek nyomán hinnénk. Jelentékeny hatása a magyar lírára különösen a húszas években figyelhető meg. A 20. századi magyar irodalomnak olyan nagy alakjai kerültek rövid időre az avantgárd bűvöletébe, mint Szabó Lőrinc, József Attila, Illyés Gyula, Déry Tibor, Radnóti Miklós, Remenyik Zsigmond és mások. Az avantgárd csillagzata a- latt írott verseik és prózáik nem érik el ugyan későbbi műveik magaslatait (József Attila és Radnóti Miklós csapnivaló avantgárd verseket írt), de másodrendű művekként sem teljesen érdektelenek. Az is igaz azonban, hogy az avantgárdnak korán hátat fordító majdani klasz- szikusokon kívül, életművet egyedül Kassák Lajos hozott létre. A többiek, köztük még a tehetségesebbek pályája is, torzóban maradt, vagy mert fiatalon elhunytak, vagy mert nem tudták művészi eszközeiket megújítani, vagy mert nyelvet váltottak, mint a temesvári születésű, német anyanyelvű Reiter Róbert (1899-1990), vagy mert emigrációjukban, vesztükre, költészetüket teljesen alárendelték a pártpropagandának, mint a később a sztálini tisztogatásoknak áldozatául esett Barta Sándor (1897-1938). S habár itt most nincs mód műveikkel részletesebben foglalkozni, Reiter és Barta mellett a legtehetségesebbek sorában okvetlenül meg kell említeni Kassák húgának, Újvári Erzsinek (1899-1940) és a kassai származású Mihályi Ödönnek (1899-1929) a nevét. Másoknak valamivel több szerencséjük volt. Hosszú évtizedek mellőzése u- tán a hetvenes években váratlanul (vagy talán nem is váratlanul), a megélénkülő avantgárdkutatásoknak köszönhetően, nevük felbukkant a feledés homályából, műveikről méltató tanulmányok születtek. így fedezték föl az irodalomtörténészek újra Palasovszky Ödön (1899-1980) műveit, közöttük is első helyen a Punalua c. erotikus tömegénekét, valamint a kérészéletű, de nemzetközileg sem visszhangta- lan programokat írogató (planizmus, dimenzionizmus) Tamkó Sirató Károly (1905-1980) költészetét, akinek a neve sokkal inkább a bűbájos és népszerű gye