Irodalmi Szemle, 2006

2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (10) (tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (10)

nisztikus hevületükben Kassákék elvetik a nyugatosok individualizmusát és eszté- tizmusát, az egyén helyébe a „kollektív individuumot” állítják, a szerintük statikus nyugatos líra helyébe a formákat szétrobbantó és a nyelvet dinamizáló aktivista szöveget, melyben a polgársággal szemben a negyedik rend, a munkásosztály artikulálja forradalmi küldetését. Joggal állapíthatja meg ezért Deréky Pál, hogy „nem lehet célravezető a magyar avantgárd költészet izmusközpontú vizsgálata” és hogy „Avantgárd költeményen a kortársak tehát a haladás és az új ember eszméjét új formában megfogalmazó verset értettek. ”(4)

Az avantgardisták számára tehát, Adyhoz hasonlóan, a vers csak szolga, ámbár őnekik semmiképpen sem „cifra”. De azzal a dilemmával is hamar szembe kellett nézniük, hogy alárendelhető-e a vers teljesen a társadalmi küldetésnek anélkül, hogy megszűnne művészetként funkcionálni, hogy ne torzulna propagandisztikus retorikává, amint az a két világháború között, a proletkult idején be is következett. Ezt a veszélyt Kassák már 1917-ben felismerte, s irodalomfelfogását igyekezett távol tartani a pártszempontoktól, még az olyan kiélezett helyzetekben is, mint a Tanácsköztársaság idején, nem riadva vissza attól sem, hogy ebben a dologban Kun Bélával keveredjen éles polémiába, viselve aztán ennek következményeit is. Kassák sosem adta föl a művészet autonómiájáról vallott nézeteit, sőt a forradalmak bukása után ezekhez még következetesebben ragaszkodott. Ez volt az oka annak, hogy politikailag radikálisabb, de művészileg szerényebb tehetségű társai rendre szakítottak és szembefordultak vele (már itthon, 1917-ben, de később, bécsi emigrációjuk idején is), s ez volt az egyik (művészetszemléleti) oka annak is, hogy a kommunisták árulónak tekintették és kiátkozták, s ha csak tehették, karanténba zárták őt is, a műveit is. Kassák műveit (Babitséhoz és Kosztolányiéhoz hasonlóan) öncélú irodalomnak tekintették. Az„elefántcsonttorony“ költőivel keresve párhuzamot, ezért nevezte Kassákékat az ugyancsak avantgárd Raith Tivadar nem kis malíciával a „vasbetontorony” költőinek. A kommunisták és az aktivisták közötti szakításra tehát már igen korán sor került. Kun Béla a Vörös Újságban 1919. június 14-én közölt beszédében az aktivizmust dekadens burzsoá művészetnek minősítette, melyre Kassák Levél Km Bélához a művészet nevében c. cikkével válaszolt. Néhány nappal később kongresszusukon az iijú kommunisták Kun Bélával szemben Kassák és az új művészet mellett foglaltak állást. Kassák és a kommunisták közötti szakítás ettől kezdve véglegesnek tekinthető.®

Ezen a tényen az sem változtatott, hogy a Tanácsköztársaság bukása után mindkét oldal emigrációba kényszerült. Kassákék Bécsben telepedtek le, és itteni működésük tekinthető a magyar avantgárd története második, egyben legjelentősebb korszakának. A bécsi években válnak nemzetközileg is elismertté, s ebben kulcsszerepe van folyóiratuknak, a Mának. A Mát Kassák A Tett betiltása után alapította 1916-ban. 1919 júliusától 1920 áprilisáig szünetelt a lap, majd 1920. május 1-jén indította el újra Kassák, immár Bécsben. A korábbi, inkább csak helyi jelentőségű folyóiratot 1925-ös megszűnéséig nemzetközi kontextusban is az egyik