Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Csoóri Sándor: Fölébredhet-e az író? (esszé)
Föl ébredhet-e az író? tak az utunkban. A legelső az 1947-es párizsi békeszerződés szigorú feltétele volt, amely szerint a nemzeti kisebbségek ügye az egyes államok kizárólagos beiügye lehet csupán. A korszak legemlékezetesebb mondatát Balogh Edgár fogalmazta meg: Ne lőjetek arra a repülőgépre, amelyiken a ti túszaitok ülnek. Bűnügyi filmekben naponta látunk olyan jeleneteket, hogy a tettes - saját érdekében - túszt ejt, és amikor veszélybe kerül, a fogságába esett nő, férfi vagy gyerek torkára helyezi a kést, hogy zsarolásával így mentse magát. Trianon óta egyfolytában ismétlődtek ezek a túszhelyzeteink a szomszédos államokkal. S leggonoszabbul ezek gátoltak minket abban, hogy a hozzájuk csatolt magyarok érdekében villogóbb ésszel és zavarba ejtőbb leleménnyel próbáljunk meg Közép-Európa összevissza drótozott világában gondolkodni. Sokféle politikai eseményt és történelmi alkalmat tudnék fölidézni a ’90-es évek után is, amikor erőteljesebben és okosabban viselkedhettünk volna a románokkal, a szerbekkel, a szlovákokkal, a csehekkel és az ukránokkal szemben. A sok elszalasztott alkalom közül a legnyilvánvalóbbat említem meg. Csehország és Szlovákia váratlan és gyors elszakadását egymástól. A házastársak sokévi, takargatott utálkozás után 1992-ben elváltak egymástól. Ez az elválás szinte történelmi tünemény volt. Ehhez képest Jugoszlávia szétesése szabadtéri mészárszékre emlékeztetett. Tömeggyilkosságok, NATO-bombázások, menekültek földönfutása a világ szeme láttára, és a többi szörnyűség azóta is! Hála Istennek, Csehszlovákiában másként fordult el egymástól a két nemzet: a cseh és a szlovák. A magyarországi kormánynak és a felvidéki magyaroknak ekkor kellett volna fölállniuk szépen Európa közepén és kijelenteniük: a magyarokat 1920-ban és 1947-ben is nemzetközi szerződések kötötték Csehszlovákiához. Ezek a szerződések 1992-ig sérthetetlenek voltak. De a két állam szétválásával érvényüket vesztették. Ha nincs Csehszlovákia, nincsenek csehszlovákiai kisebbségek sem. Se németek, se magyarok, se mások. Ez viszont képtelenség! Valahova tartozniuk kell mégis. De hova? A németek Csehországhoz? A magyarok pedig Szlovákiához? Aki ránéz a térképre, szeme jóindulatát követve, ezt tartaná természetesnek. Csakhogy a történelmi igazságok elrendezéséhez nem a szem jó ösztönére van szükség, hanem külső s belső szabadságra, jóvátételre és az élet folytathatóságára. Az igazságérzet első föllobbanásában sokfélét javasolhatott volna megoldásként. Még azt is, hogy a hetven éven át sokat szenvedett magyarság egyik része kerüljön vissza Magyarországhoz, minden oka és joga megvolna hozzá, de ha ez rossz ösztönöket szabadítana rá a térségre, meglehetne állapodni abban, hogy a szlovákok és a csehek önállósulásával egy időben legyenek önállóak a felvidéki magyarok is, területi autonómiát teremtve a szlovák államon belül. Európa haragos történelmének vér nélküli, de felejthetetlen pillanata lehetett volna ez a háromszereplős jelenet; olyan újfajta katarzis, amely a most formálódó Európai Unió minden országát megérinthette volna.
