Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - BARANGOLÁS A MÚLTBAN - G. Kovács Gyula: A kereszt árnyékában (regényrészlet)
Barangolás a múltban G. KOVÁCS GYULA A kereszt árnyékában (regényrészlet) G. Kovács Gyula feledi helytörténésznek ez az első szépirodalmi munkája, amely még az idén megjelenik a kassai Hernád Kiadónál. Történelmi regényről van szó, amely egy katolikus pap szemével láttat egy korszakot, a XIV. század második felét. (JDJ) I. fejezet A nap utolsó sugaraival langyosan végigmosta a domboldalt, mielőtt fáradt szemével végképp eltűnt volna a horizont alatt. Kellemes utószelét a nyár suttogásának a- zonban az esti órákra is meghagyta. Forró tikkadtságából még a kiszáradt torkú madarak is csak lassan ocsúdtak fel. Új életre kél az erdő. Őzek csapata suhan szélsebesen a hűs patakra, rigódal ad életjelt a vár erkélyének zegzugos nyílásából. Lassú szellő hozza messziről a harang zúgását. Tompa, kongó hangon veri vissza a hegyoldal Szent Pál napjának előestéjét. Feleden imára szólítja híveit a keresztény kötelesség. Sebestyén plébános összekulcsolt kézzel, hatvan év nehéz terhét arca ráncaiba gyűrve elindul a templom felé. Szálfaegyenes teste, ősz haja, lengő szakálla méltónak tűnik arra, hogy Szent György szószékére lépjen. Harminchárom éve került Feledre, s azóta szolgál a Mons Capula árnyékában. Harminchárom esztendő. Egy sóhajtásnyi idő Isten birodalmában. Ahogy mondják, Krisztusi kor. A megváltás, az újjászületés dátuma. De itt a földön mégiscsak, több mint egy fél emberöltő, hogy először lépett szószékre, hogy e- lőször nyílott meg a szája az igére, mikor is először ejtette ki „hivatalosan” az úr nevét. Harminchárom esztendő... Ennyi ideje gyógyítja Krisztus sebét, hirdeti a megbékélés örömét, Isten országának eljövetelét, a nagy ítélet napját. Szenvedésekben és örömökben átélt évek. Életében gyakran látta a halált, mily sokszor nézett a szemébe, akár koszos o- dúk legmélyén vagy úri házak termeiben, hol a gyors és kegyetlen enyészet csak annyi időt hagyott számára, hogy lefogjon egy már lezárulni akaró szempárt. Hányszor találkozott az élet boldog születésével, ahol a csecsemő sírása mint sárguló búzafő a dús mezőn, úgy szökkent szárba s éredt meg az ízes beszédre. Új generációk nőttek fel előtte. A csecs- szopókból felnőtt férfiak, vitézek, egyházi és világi emberek lettek s asszonyok, kik már gyermekeiket s unokáikat melengetik a tűzhely melegénél. Hány család ment el, veszett, pusztult bele a nincstelenségbe, hány família jött vissza a messzi idegenből megtörve, megalázva s hányan pusztultak ki, ma már nevükre is csak homályosan emlékezve. A kipusztultak helyébe újak léptek, hirdetve tovább Isten örök érvényű igazságát, mely szerint „semmi sem örök a földön, csak a hit, ami pedig bizodalom azokban, amiket rémé
