Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Aki elvesztette az ékezeteit (Terézia Mora: Nap mint nap c. regényéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE SZALAY ZOLTÁN Aki elvesztette az ékezeteit Terézia Móra: Nap mint nap című regényéről Mindenképpen érvényes, hogy egy igazán értékes irodalmi alkotás sokféleképpen értelmezhető, s akár minden egyes olvasó mást tarthat a szöveg lényegének, annak a végeredménynek, amelyhez az utolsó szót elolvasva eljutott. Ezért aztán, ha azt mondjuk, regény, még korántsem mondtunk el mindent, hanem csak egy nagyon tág meghatározást tettünk. Terézia Móra regényére a legszívesebben azt mondanám, mai regény. Minden ízében mai. A jelenkort próbálja megragadni. S ezzel még nem kezdtem el semmiféle értelmezést, ha egyáltalán el akarok kezdeni valamilyet. Az írónő fogadtatása Németországban - ahogy ezt innen, közvetett úton szerzett értesülések alapján látom - egyöntetűen pozitív, hiszen Terézia Móra első regénye sorra nyeri az irodalmi díjakat (a legjelentősebb talán a 2005-ös lipcsei könyvvásár díja), s a szerzőt a német irodalmi élvonalba sorolják. Magyarországon — megint csak kívülállóként tapasztalom - kevésbé hatotta meg a közönséget, bár a könyv iránt nagy érdeklődés mutatkozott, a kritikák nem igazán méltatóak, vagy, mondjuk így, szülőhazájában nem borulnak le az írónő előtt. Persze, ezzel az olvasónak nem kell foglalkoznia. Inkább a regénnyel. Az Allé Tagé című német regény 2004-ben jelent meg Münchenben, a magyar fordítás pedig 2006-ban, a Magvető Kiadónál, Nádori Lídia tolmácsolásában, Nap mint nap címen, s már a címben mindjárt megnyilatkozik valami, amit fontosnak tartok. A Nap mint nap tudniillik a hétköznapok regénye, azoké a mai hétköznapoké, amelyek nem száműzik a csodát, amelyek lehetnek gazdagok és tartalmasak, de még a sivárságuk is érdekes lehet számunkra. A Nap mint nap úgy közelít a hétköznapokhoz, a szokványoshoz, hogy közben azt a látszatot kelti, hogy eltávolít tőle. S ezzel mintegy arra is rámutat, hogy a hétköznapok úgynevezett szürkeségében rejlenek az élet legértékesebb pillanatai és fogalmai. A lényeg tulajdonképpen Kafka óta változatlan, ha efféle „egzisztencia-regényről” van szó. Terézia Móra is elsősorban az idegenség mibenlétét boncolgatja. Nem árt tudni, hogy a szerző 1971-ben Magyarországon, Sopronban született, s 1990 óta él Berlinben. Már kiutazásakor tudott németül, s ő ültette át több, immáron klasszikussá vált kortárs magyar író műveit német nyelvre (pl. Esterházy Harmónia caelestisét, Örkény egyperceseit stb.). Sopron és a hármas határ előbukkan a Nap mint napban is, bár kicsit másképp. Itt Sopron délszláv közegbe helyeztetik át, de mégis ráismerhetünk: ,A város, amelynek vasútállomásáról csak az egyik irányba közlekedtek vonatok, légvonalban körülbelül egyforma távolságra feküdt a három legközelebbi fővárostól, nyugodt, sötét sziget az egykori mocsár helyén. ” A várost eléri a háború, amely elpusztítja a tespedt polgári élet minden unalmas báját. Mi van hátra? Menni kell.
