Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - Grigorij Kanovics: Menahem, a cigány (novella, E. Fehér Pál fordítása)
Grigorij Kanovics- Pontosan. Menahem Lurje.- Hát akkor, Lurje elvtárs, szedd a cókmókodat és mehetsz! Amikor Menahem visszatért a városkába, a régi polgármester már nem volt ott, külföldi autóján, idejében elkocsikázott Tilzitbe, a németekhez. Nem koptatta tovább a kincstári bakancsokat Ionamiestis utcáin Pjatras Garsva, a rendőr sem, kóser pálinka után koslatva: a szovjetek elvették tőle cseh browningját a kopott táskával együtt, és most minden áldott nap szorgalmasan locsolta mérhetetlen bánatát nem Hedale Kazacker kóser italával, hanem falusi kisüstivel. A börtönből szabadult Menahemet a városka hűvösen, csaknem ellenségesen fogadta. Megszégyenített mindenkit a világ előtt! Akárhová mennek majd, mást sem hallhatsz: ó, ezek a ionamiestisi lótolvajok! Csak a sánta Braha és a megvénült Iehezkel rabbi nem fordítottak hátat Menahemnek, hanem minden módon segítették, hogy felépüljön a kényszermunka után és gyógyítsa beteg tüdejét.-Ne ítéljétek el őt! A jó sohasem jár magányosan! - Győzködte Menahem ellenségeit az élet által bölccsé lett és a végletes ítélkezésre amúgy sem hajlamos rabbi. - Hogy valaki jót cselekedjék, ahhoz néha a rosszat is szövetségbe kell hívnia. .. Braha mindenféle gyógyitalokkal itatta Menahemet, főzött, mosott rá, megvédelmezte a gonosz szavaktól, Iehezkel rabbi pedig valami alkalmatos munkát keresett számára: hol megkérte arra, hogy a zsinagóga felét újrapadlózza, hol beüve- geztett vele egy kitört ablakot, máskor a hívőknek ácsoltatott új padokat. Jóindulattal viseltetett a „politikai fogoly” iránt a polgármester új segédje, Hedale Kazacker, a cipész fivére is, az illegális kommunista, Haim, akit Vörösnek csúfoltak. Az ő ajánlására Menahemet, mint a kizsákmányoló rendszer elleni harcost beválasztották a helyi tanácsba is. Ám Menahemet sem a tanács, sem a gonoszkodó szavak, sem a Iehezkel rabbival folytatott beszélgetések nem érdekelték. Szabadidejében Menahem otthon üldögélt és bámulta az ablakot, ha pedig jó volt az idő, a hegyoldalba indult friss levegőt szívni, oda, ahol utoljára találkozott Ildával. Itt, a mezőn, a szabad ég alatt, a Vilija békés sustorgását hallgatva zavartalanul emlékezhetett. Néha az őszi nap elaltatta, és álmában a mezőn szanaszét cigány sátrakat látott meg hollószín nyergeletlen, a füleit nyugodtan billegető lovat. A reggeli meleg Ilda ajkát idézte, amint kezeit csókolgatja, és hallotta a hatalmas félhold alakú fülbevalók csengését a csöndben. Ildát látta, amint a fülébe sugdos cigányul valamilyen szavakat. Menahem erőlködött, hogy megértse titkos, izgató értelmüket, de a szavak elszöktek előle. Álmában megjelent a lábujjhegyen beosonó Braha, aki megitatta őt é- des álmot hozó itallal és pedig mintha megkérdezte volna: hogyan mondjék cigányul azt, hogy szerelem. „Ugyanúgy, mint jiddisül” - suttogta Braha. „A szerelem minden nyelven szerelem marad.” Menahem felébredt és zavartan körülnézett: körbe posz- méhek dönögtek, az égen könnyű bárányfelhők úszkáltak, s ő pedig beléjük burko- lódzott, mint egy halotti lepelbe és eltűnt velük az alkonyati szürkületben...
