Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - Grigorij Kanovics: Menahem, a cigány (novella, E. Fehér Pál fordítása)
Grigorij Kanovics börtönben összeszedett valami randa kórt, vagy a tüdeje nincsen rendben, vagy a májával van valami baj. És a kór miatt, napokig nem lép ki a házból. Egy imbolygó, durván ácsolt széken üldögélt reggeltől estig, némán, mozdulatlanul bámult a légypiszkos ablakra, és senki ki nem találhatta, hogy mit láthat a százaz, vörös te- hénylepényekkel takart úttesten, a futó fehér felhőkkel gazdag magas égen, a meleget fukaron mérő napon, no meg a szárnyaszegett madarakon kívül mi az ördögöt láthat? Igaz, senki nem szánta rá magát, hogy megkérdezze őt, hiszen mindenki azt lát, amit akar. Az Úr még a legyeknek is adott szemet, hogy ne csak a mocskos vödröt meg a szemétdombot lássák, hanem a számukra elérhetetlen kék eget is. Nem kérdezte senki Menahemet, hiszen úgy se húzott volna ki belőle értelmesebb választ, mint amennyi tartalmat az ablakpárkányra száradt légyből kinyomhatsz. Ajka már réges-régen elvesztette a szavakat, ahogyan az őszi szél az ismeretlenségbe sodorja el a leveleket az ágakról. Lehet, hogy Menahem, a cigány olyannak látta magát, amilyen korábban volt: egészségesnek, bátornak, aki a begyepesedett Ionamiestisből messze tájakra vágtat lopott lován, amerre a szabadság több, mint a szerencse és ahol az árulás rettenetesebb, mint a pusztulás; lehet, hogy az ablakra meredve az angyalokkal beszélgetett, netán kiválasztott magának egy felleget, hogy magasba emelkedhessen, magára ölt- hesse, mint egy halotti leplet és mindörökre szétfoszoljék az esti homályban... Nem sokkal korábban Menahem még nem is gondolt távoli tájakra, s nemhogy angyalokkal, de a vele egyivásúakkal sem beszélt és a fellegekbe se vágyakozott. Télen-nyáron egyaránt nyitott ingmellel mászkált, a szívtelen litván fagyok idején a Vilija jegébe vágott veszélyes lékekben fürdött, arany keze volt, tudott ruhát varrni és cipőt sarkallni, ácsolt és kimázolta a falat, kemencét rakott és kutat á- sott. A városkában úgy hírlett: mindent tud, csak gyereket csinálni nem.- Nincs mivel?- Van mivel, de nincs kivel — ütötte el a tréfákat Menahem.- Hogy-hogy nincs kivel? Csapatostul koslatnak utánad a lányok. Te meg fennen hordod az orrodat. Válaszd akármelyiket! Másképp agglegény maradsz, asz- szony nélkül megrohadsz - próbálkozott Hedale Kazacker, a vénlány Pesza apja.- Te nem tudod, hogy a magányos ágyat ellepik a férgek? - noszogatta Oser Rivkin, a molnár. - Ha sokáig nem használod a szerszámodat, megpenészedik és olyan lesz, mint egy aszott féreg. A makacs Menahemet még a méltóságteljes Iehezkel rabbi is megpróbálta meggyőzni, aki minden tétovázás nélkül hozzáadta volna öregecske Goldáját és ráíratta volna a fiatal házasokra a házát.- Minden zsidónak kötelessége, hogy hagyjon maga után egy másik zsidót- okította Menahemet a rabbi, amikor eljött, hogy fát aprítson az imaház számára télire, vagy a kutat tisztította, vagy csak imádkozott. - Te, Menahem, Isten segedelmével, nemcsak egy egységgel, hanem egy sereggel szaporíthatod a zsidókat... Mire vársz, szép legény?
