Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - Milan Rúfus versei (A történelem örvényében, Csodálatos körhinta, A szó kaján lakomája, A költő a harmadik évezredbi Krcsméry Bazinban, A világnak, Déjá vu, Hét és fél (Pereszlényi Sándor fordítása)
Milan Rúfus versei Hallani serény méz-anyák szárnyas beszéde halk zaját. Tavaszi köntöst ölt az ág, lehull a fákról a virág, kialszik tüze izzó fénye. Halott a tavasz költeménye - közli az éggel rügy, levél, az újjá éledt zöld babér. Minden örökös körforgásról tanúskodik. És mindig másról. Valaki a magányban, mélán- úttalan útján a Nincsnek - közeléből az élő kincsnek a Semmibe taszít némán. A dolgokat már nem tegezem, otthonukhoz így illik szólni. Közben a folyót megkérdezem, kitől tanult olyan szelíden, fenntartás nélkül, némán folyni. A szó kaján lakomája A szavak kövér legelőjén, magányos dalom csendben, pőrén, szűkszavún, lassan vándorolt. Ömlött a szó, akár a polyva. Még a tehén is felfúvódna tőlük. A szóból annyi volt. De úgy tanítottak: „A réten legeltesd ám a tarkát szépen, mert kinek sok van, tékozolja, értékét később fel sem fogja. Mértéket, időt nem találva,
