Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - Milan Rúfus versei (A történelem örvényében, Csodálatos körhinta, A szó kaján lakomája, A költő a harmadik évezredbi Krcsméry Bazinban, A világnak, Déjá vu, Hét és fél (Pereszlényi Sándor fordítása)
Milan Rúfus versei állat vagy ember egyképpen, önmagát gyakran bajba rántja.” Hol már a tegnap? Elmúlt régen. Valahol bennem bolyong mélyen, s ha apály sodor, hajt az élet, szavamtól talán újra éled. A költő a harmadik évezredben Számolja fogyó napjait, és a szavakból csipeget. Egyre nagyobb szükség van rá. A kornak egyre kevesebb. Tudja, mit el nem kerülhet. Mások állnak a kor élén. A kornak ő már kevesebb, mint a szent a falu végén. Fáj is neki, meg nem is. A forma túsza. Elfeledve ilyen a kor és saját kedve - tolja a rozzant kordét egyre. Csak tolja, és fogynak napjai, és nem történik semmi. Mi itt félelme, szorongása, reményei gályarabsága? Az emberiség lesz az ára: létével fogja megfizetni. Süketek. Nem hallja őt senki. Áhítozik a változásra, új színt hoz tarka palettája a régi, füstös kulisszára.
