Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - TALLÓZÓ - Szabad polc - Bodor Béla: Ezmég-azmár (Háy János: Házasságon innen és túl, novellák)
TALLÓZÓ lönböző íróktól lennének ismerősek. Vagy még ilyenebbektől, lenne köztük orosz, cseh, argentin. Sőt argentin kettő is. Ha ezek után azt mondom, hogy Háy novelláit azonnal, már néhány mondat után fel lehet ismerni, az megint csak furcsán hangzik. Talán annyira jellegzetes lenne a cselekményvezetésük, szerkesztésük, nyelvük? Nem is tudom. Háy többnyire némi távolságtartással mondja el szereplői történetét, ironikusan, mégis empatikusán. Omnipotens narrátort alkot, aki ugyanakkor átvesz gondolati és nyelvi patenteket a szereplőitől. A Sztreccsben például így szakít a fiú a lánnyal: „Benyomta a mobilon a lány számát. Szia, mondta, s hogy nem, hogy ő tulajdonképpen, s ezt nehéz elmondani, de a lányt már nem szereti. Olcsó volt a hívás, mert azonos szolgáltatónál voltak. Ezt a fiú mindig igyekezett megtudni, hogy a partnere milyen mobilt használ, mert nem akarta ráfizetni a gatyáját a szerelemre. A lány sírt, vagy inkább zokogott a mobilba. Mobilon a sírás nagyon rosszul hangzik, inkább fülsértő, mint megrendítő.” Különös szöveg. Tárgyilagos narrátor-mondatokat váltanak bennfoglalt párbeszédtöredékek, a ráfizetni a gatyáját lapos konyhanyelvi fordulatát a csak az erdélyi tájnyelvben és a keresetten választékos irodalmi nyelvben használt „s” kötőszó ellenpontozza. „A lány sírt, hogy neki milyen szerencsétlen a jelleme vagy a pszichikai felépítése, hogy tök kudarc az élete, hogy hányadik fickó lép le tőle emiatt a lassúság miatt” — folytatja pár sorral később. Vagyis az idézetszerü szereplői beszédet összefoglalt szereplői beszéd követi, ahol a narrátor mondja el a figura gondolatait, átvéve néhány jellemző szófordulatát és azt a módot, ahogyan önmagáról gondolkodik és ítél. Erre a logikára épül a történet egészének gondolatmenete, ebből bontakozik ki a példázat, ami némelyik novellában tragikus, gyakrabban tragikomikus vagy abszurd csattanóban csúcsosodik ki. Ebben a történetben az lesz a poén, hogy a lány, miután eldönti, hogy leszbikus kapcsolatba kezd, ezt mondja magában: „Most lépést tart, gondolta, végre, mint a textilipar is, a korral.” Nagyon érdekes csattanó ez, többszörösen összetett gondolatmenetet zár, ami persze mind téves. Az író és olvasója egyaránt tisztában van azzal, hogy a szerelmi kapcsolatok és a textilipar modernizációjának nem azonos a logikája, hogy nem jellemhiba vagy pszichikai defektus az, ha egy lány nem fekszik le azonnal azzal a fiúval, akivel megismerkedett, és hogy homoszexuálisnak lenni nem jelenti azt, hogy az ember lépést tart a korral. Ezek azonban nem egyszerűen szamárságok, hanem a 2000-es évek jellemző előítéletei, és mert mindenki tisztában van azzal, hogy ezek ostobaságok, nemcsak a szerző, hanem az olvasó is ítélkező pozícióba kerül a mesehősökkel szemben. Ebben az esetben tehát a történet hősei mutatkoznak naivaknak. (Természetesen a fiú is, akinek a gondolkodását meghatározhatja a mobilcégek televíziós reklámja.) Mindkét figura példáza- tosan redukált, vélekedéseik eltúlzottan torz volta azonban a „közvélekedés” előítéletességét leplezi le, a gúny éle erre vág. Ugyanez a redukáltság ismerhető fel a történetek legtöbbjének szereplőin, csak a lefokozottság megjelenési formája különbözik az egyes darabokban. A lég-
