Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Merre van Kisvárda? (Gondolatok egy fesztivál ürügyén)
SZÍNHÁZI ÉLET bokkal és rendezőkkel dolgozhatnak együtt. Nem akármilyen megtermékenyítő hatással lehet ezekre a társulatokra az ún. többségi nemzet színházkultúrája. Erdélyben hosszú évek óta a legjobb román rendezők dolgoznak, de ezzel a folyamattal találkozhatunk a Vajdaságban is. Emlékeznek még rá, hogy mikor dolgozott utoljára Kassán vagy Komáromban mérvadó vagy netán tehetséges, fiatal szlovák rendező? (Talán Martin Huba volt az egyetlen kivétel, aki az Imposztort állította színre Komáromban.) Ezek a társulatok hosszú ideje dolgoznak együtt különleges csapategységben (elég, ha csak a Vidnyánszky Attila vezette beregszásziakat említem), ahol fokozatosan nőttek fel a nagy feladatokhoz, s a hosszú távú munka gyümölcse most kezd beérni. A színészképzés mellett nem feledkeztek el a rendezőképzésről sem, sőt színházközeibe csalogattak jó tollú írókat is (az idén két Visky András-darab is bemutatásra került, de a szabadkaiak két előadása is eredeti alkotás), s a kortárs európai drámától sem ijedtek meg (Mayenburg, Háy János). Egyes társulatok komoly mozgásszínházi gyakorlattal büszkélkedhetnek (Gyergyószentmiklós), s helyet adnak önálló kezdeményezéseknek is (sanzonest, táncest). Ez az, ami nálunk elképzelhetetlen. Nincsenek rendezőink (Czajlik József nagy ígéretként indult, de aztán eltűnt a budapesti Bárka Színház süllyesztőjében, Forgács Miklós képtelen volt bizonyítani, Gágyor Péter pedig kénytelen beérni a se államilag, se önkormányzati- lag nem támogatott SZEVASZ Vándorszínházzal), ezért többnyire kimustrált magyarországi videórendezők lepték el a honi színpadokat. Kivételt talán Verebes István képez, aki két éve elvállalta a komáromi színház főrendezői posztját, de csak egy-két jó rendezésével hívta fel magára a figyelmet, társulatépítésben maradandót nem alkotott. Kassára Moravetz Levente érkezett, akit egy csúfos Dankó Pista előadás jutalmaként hívtak meg, de mintha csak saját, eddig meg nem valósult íróirendezői álmait próbálná megvalósítani feleségével együtt. A társulat gyalázatos szakmai állapotban van, s ezen még A dzsungel könyve viszonylagos sikere sem tudott javítani. Ez utóbbi előadás sikerének a záloga nem a profi színészek, hanem az amatőr ifjak munkájában leledzik. Hajói olvasom a jövő évi kassai programot, lesz Moravetz-musical és -fordítás is, de érkezik Makk Károly és szó van Jirí Menzelről is. De senki nem gondolkozik azon, hogy először társulatot kellene építeni. Kovács Frigyes most leköszönt szabadkai igazgató arra a kérdésre, hogy hogyan született meg a fesztivál egyik legjobb, szívszorító előadása, a Záróra, amelynek a szövegkönyvét s a zenéjét is a társulat tagjai jegyzik, azt válaszolta, hogy odaadta nekik a stúdiótermet azzal, hogy valósítsák meg az ötleteiket. Nos, nem akármilyen produkció született. Elképzelhetetlen számomra, hogy az elkövetkező években ilyen Kassán vagy Komáromban megvalósuljon. Ugyan mindkét színházban megteremtődtek a stúdiómunka földrajzi feltételei (vagyis mindkét helyen megépült a stúdiószínpad), de stúdióelőadást szinte még nem láttunk (legfeljebb a komáromiak Legenda a halott cárkisasszonyról c. előadása tekinthető annak). Az épület mellett ugyanis az el
